Átlagnyugdíj és nyugdíjrekord – mennyi nyugdíjat kapnak?

Átlagnyugdíj és nyugdíjrekord – mennyi nyugdíjat kapnak?

 

A magyar nyugdíjasok fele havonta százezer forintnál kevesebből él. Jó hír azonban, hogy a leggazdagabb nyugdíjasnak már havi 1,3 milliót utalnak. A magyar luxusnyugdíj tavaly még csak 870 000 forint volt.

A 2015 januári emelés után ma Magyarországon a nyugdíjrekorder 1 308 565 forintot kap havonta – értesült a Pénzcentrum az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságtól (ONYF). Általában magas nyugdíjhoz azok juthatnak, akik az életpályájuk alatt rendszerint magas jövedelemmel voltak bejelentve, és a nyugdíjkorhatárhoz képest jóval később például 75-80 évesen mentek nyugdíjba.

A tavalyi évben a csúcsnyugdíj „csupán” 870 000 forint volt, a nagy különbség abból következik, hogy tavaly  szeptemberben eltörölték az úgynevezett járulékplafont. A járulékplafon eltörlése azt jelenti, hogy vannak akiknek magasabb nyugdíjjárulékot kell fizetni, igaz hosszabb távon így az állami kiadásai nőni fognak, a magasabb nyugdíjak kifizetésével.

A legtöbb nyugdíjasnak ez valóban luxus, hiszen idén januárban az átlagnyugdíj összege: 117 372 forint volt, ami tizede sincs annak, amit most a rekorder kap. Az öregségi teljes nyugdíj legkisebb összege pedig változatlanul havi 28 500 forint. 2015 januárjában 2 022 095 fő volt a nyugdíjasok száma Magyarországon.

Viszonylag kevesen kapnak 50 000 forint alatti összeget, azonban az ellátottaknak több mint fele 100 000 forint alatti nyugdíjból él. Ellenben egészen sokan, majdnem 800 ezren kapnak 100 000 forint felett és megközelítőleg 101 ezren vannak, akiknek a megélhetés nem igazán jelenthet gondot, hiszen ők 200 000 forint vagy a feletti nyugdíjat kapnak.

A tavalyi évben történt változás idén is folytatódik, hiszen többen kapják nyugdíjukat utalással mint postai úton. A számok közel fele-fele arányban oszlanak meg, de így is elmondható, hogy az idősebbek egyre nyitottabbak az utalással érkezett nyugdíj felé.

Be the first to comment on "Átlagnyugdíj és nyugdíjrekord – mennyi nyugdíjat kapnak?"

Leave a comment