Családtámogatások 2015: Gyes, Gyed, Családi pótlék, szülési pénz – Meg kell védeni a gyerekeket

Családtámogatások 2015: Gyes, Gyed, Családi pótlék, szülési pénz – Meg kell védeni a gyerekeket

 

A bölcsőde, óvoda nagyon fontos mérföldkő lehet a hátrányos helyzetű gyerekek életében: itt minőségi kiegészítő szolgáltatást és fejlesztést kapnak, emellett pedig a napi háromszori étkezésük is biztosítva van – mondta Czibere Károly.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek adott interjújában emlékeztetett rá, az elmúlt években már kétszer is hozzányúlt a kormány a támogatási rendszerhez, és a módosítások célja mindig ugyanaz volt: átláthatóvá tenni a rendszert, hogy egyértelművé váljon, kik részesülhetnek támogatásban, és az egyes ellátásokat milyen forrásból kell fedezni.

„Minden gyerekeknek szánt forrást a gyerekekre kell összpontosítani, és a családokat a munkalehetőségekkel is jobb helyzetbe kell juttatni.”

Fontos az is, hogy olyan támogatási rendszert működtessünk, amely az aktív korú, munkaképes embereket a munka világa felé tereli ahelyett, hogy hagyná őket belesüppedni az évekig tartó állástalanságba. Ezeket a célokat szolgálja a támogatási rendszer mostani átalakítása is, amely élesen elválasztja egymástól a jövedelempótló és a kiadáskompenzáló támogatásokat – szögezte le Czibere Károly.

A politikus hangsúlyozta, a bölcsőde, óvoda nagyon fontos mérföldkő lehet a hátrányos helyzetű gyerekek életében: itt minőségi kiegészítő szolgáltatást és fejlesztést kapnak a kicsik, emellett pedig a napi háromszori étkezésük is biztosítva van. Minden gyerekeknek szánt forrást a gyerekekre kell összpontosítani, és a családokat a munkalehetőségekkel is jobb helyzetbe kell juttatni – emelte ki.

Szavai szerint a cél az, hogy az állami felelősségvállalás a születésüktől fogva kísérje a gyerekeket, ennek érdekében meg kell erősíteni a gyermekjóléti szolgálatokat és a gyermekvédelmi jelzőrendszert is, a jelenleginél sokkal jobban össze kell kapcsolni a jelzőrendszer tagjait.

A politikus szólt arról is, hogy a jövő év elején elindítják az ételcsomagprogramot is, amelynek elsődleges célcsoportját a három év alatti kisgyermekek jelentik. A program azért koncentrál elsősorban rájuk, mert a többieknek biztosítani tudjuk a napi háromszori, megfelelő minőségű étkezést az óvodában, iskolában, ennek a korcsoportnak jelentős részét azonban ily módon nem érjük el – jegyezte meg. A csomagokban az élelmiszeren kívül lehet pelenka, tisztító- és tisztálkodószer, de akár meleg ruha is. A támogatás nem egyszeri, hanem viszonylag rendszeres lesz, és a tervek szerint a Biztos Kezdet Gyerekházakon keresztül, illetve a szeretetszolgálatok segítségével érjük majd el a rászorulókat.

Be the first to comment on "Családtámogatások 2015: Gyes, Gyed, Családi pótlék, szülési pénz – Meg kell védeni a gyerekeket"

Leave a comment