CSOK 2015 – új szocpol Július 1-től indul az új lakástámogatás

CSOK 2015 Július 1-től – jön az új szocpol !

 

A kibővült ex-szocpol szélesebb felhasználási lehetőségekkel, és némileg nagyobb rugalmassággal folytatódik. Mutatjuk a részleteket és a legfontosabb tudnivalókat.

Júliustól kibővül a családok otthonteremtési kedvezménye (a CSOK, azaz az ex-lakásépítési támogatás, az ex-szocpol).

Rögtön az elején szólunk:

nem kell feltétlenül megvárni a lakásvásárlással a július elsejei indulást

– az adásvételi szerződéseket már most meg lehet kötni úgy, hogy ezzel júliusban igényelhető legyen ez a vissza nem térítendő állami támogatás.

A ránk vonatkozó részletekről (például a jogosultságról, a feltételekről, a folyósítás menetéről) már érdeklődhetünk az ezzel foglalkozó bankoknál. Fontos, hogy a használt lakás vásárlásra vagy bővítésre is felvehető támogatás (ami gyakorlatilag az egykori félszocpol utódja) is visszatér júliustól.

Ezek a határidők a „megelőlegezett” CSOK-nál

A gyermekvállalás teljesítésére előírt határidő 1 gyermek vállalása esetén 4 év, 2 gyermek vállalása esetén 8 év. A rendelkezésre álló időtartam a használatba vételi engedély kiadásának, vagy a használatbavétel tudomásulvételének napjától, illetve az adás-vételi szerződés megkötésének időpontjától kezdődik.

Ki igényelheti a CSOK-ot?

Életkortól függetlenül a természetes személyek már meglévő gyermekek és a terhesség betöltött 24. hetét követően a magzat vagy ikermagzat után.

A 40. életévüket be nem töltött házaspárok a nevelt gyermekek számától függetlenül, minimum egy, legfeljebb két gyermek vállalása esetében (megelőlegezett kedvezmény), akár használt lakóingatlan esetén is.

A kedvezményre jogosult igénylő a vele közös háztartásban élő, általa eltartott és a felépített vagy megvásárolt lakásba vele együtt beköltöző:

  • vér szerinti és örökbe fogadott gyermek után
  • gyámsága alatt álló, legalább legalább 1 éve vele együtt élő és általa eltartott gyermek után
  • a fiatal házaspár – a meglévő gyermekei számától függetlenül – legfeljebb két születendő gyermek után.

Gyermeknek minősül a magzat vagy ikermagzat a terhesség betöltött 24. hetét követően az, aki az igénylő eltartottja, de nem töltötte be a 16. életévét, vagy a 25. életévét nem töltötte be, de oktatási intézmény nappali tagozatán tanul, vagy a 16. életévét betöltötte, de legalább 1 éve megváltozott munkaképességű személy.

A CSOK-ot csak egyszer lehet igénybe venni!

Milyen célokra?

1. 2008. július 1-jén vagy azt követően kiadott

  • építési engedéllyel rendelkező és legalább „B” tervezett energetikai minősítésű új, összkomfortos lakás építéséhez
  • használatbavételi engedéllyel, vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvánnyal és legalább „B” energetikai minősítéssel rendelkező új lakás vásárlásához

Építés, illetve vásárlás esetén sem haladhatja meg a fajlagos négyzetméterár a 300 ezer forintot, alacsony energiafogyasztású lakás esetében pedig a 350 ezer forintot.

2. Legfeljebb 350 ezer Ft/nm vételárú, legalább komfortos, használt lakás vásárlásához; de a vételár nem haladhatja meg a területileg meghatározott vételár maximumot, melyek a következők:

  • Közép-Magyarország (Budapest és Pest megye) – Budapesten: 35 millió forint; városokban: 28 millió forint; egyéb településeken: 23 millió forint.
  • Dunántúl (Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém, Győrr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Baranya, Tolna, Somogy megye) – megyeszékhelyeken: 28 millió forint; városokban: 23 millió forint; egyéb településeken: 18 millió forint.
  • Alföld és Észak (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye) – megyeszékhelyeken: 25 millió forint; városokban: 19 millió forint; egyéb településeken: 16 millió forint.

3. Meglévő, legalább komfortos (vagy a bővítéssel azzá váló) használt lakás bővítéséhez.

Használt családi házas beruházásoknál lehet „C” (követelménynek megfelelő) energetikai minősítési osztálynál kedvezőtlenebb energetikai minősítési osztályú besorolás is, de csak akkor, ha rendelkezésre áll 30 napnál nem régebbi hatósági bizonyítványt arról, hogy a lakóépület állapota az élet- és vagyonbiztonságot közvetlenül és súlyosan nem veszélyezteti.

Ki szerezhet tulajdont a kedvezménnyel érintett lakásban?

A kedvezménnyel érintett lakásban az igénylőnek vagy a támogatottnak minimum 50 százalékos tulajdoni hányaddal kell rendelkeznie. A lakásban a támogatott személyen kívül csak az általuk eltartott gyermek szerezhet tulajdont. Házaspár és élettársak esetén a lakásban mindkét félnek az ingatlan-nyilvántartásban tulajdonjoggal kell rendelkeznie.

Mitől függ a CSOK mértéke?

A kedvezmény összege függ a meglévő, a terhesség 24. hetét betöltött magzat vagy ikermagzat és a vállalt gyermekek együttes számától; a lakás hasznos alapterületétől; és a lakás energetikai besorolásától.

Hogy folyósítják?

A kérelmet és a mellékleteket – szerződéssel rendelkező – hitelintézethez (kereskedelmi bankok, jelzáloghitel intézetek, takarékszövetkezetek) kell benyújtani. A folyósítás akkor kezdődhet meg, ha az igénylő az önerejét már felhasználta.

Új lakás építése és bővítés esetén a készültségi fokkal arányosan, utólagosan (a CSOK utolsó részletét a használatbavételi engedély vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány kiadását követően utalják).

Vásárlás esetén egy összegben történik a folyósítás.

 

És még néhány fontos „apróság”

A CSOK-ot csak az veheti igénybe, akinek, vagy házastársának, gyermekének, együttköltöző családtagjainak nincs lakástulajdona és/vagy állandó használati joga, illetve önkormányzati tuladonban lévő és szolgálati munkakörhöz kötött lakásra bérleti jogviszonya vagy lízingelt lakása.

Saját erőként kell számításba venni a korábban – 5 éven belül – értékesített lakás eladási árát. Ez az összeg csökkenthető.

Az igénylőnek (mindegyiknek) köztartozásmentes adózónak kell lennie, illetve rendelkeznie kell bejelentett, minimum fél éve fennálló társadalombiztosítási jogviszonnyal.

A kedvezmény folyósítását követően 1 éven belül – érvényes lakcímkártyával – kell igazolni, hogy a lakás mindazon személyek lakóhelye, akiknek együttlakását a kérelem benyújtásakor vállalták.

A CSOK-kal érintett lakásra – 10 évig – a magyar állam javára jelzálogjog, és annak biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre. A kedvezménnyel érintett lakást ezen időszak alatt haszonélvezet vagy használati jog nem terhelheti.

Be the first to comment on "CSOK 2015 – új szocpol Július 1-től indul az új lakástámogatás"

Leave a comment