Csok 2018/2019: változik a családi otthonteremtési kedvezmény >>>

Csok 2018/2019: változik a családi otthonteremtési kedvezmény >>>

Már 66 ezer család vette igénybe 2015. júliusi indulása óta a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a XIV. Esküvő Kiállításon tartott sajtótájékoztatón.

Novák Katalin közölte: a csok egyre népszerűbb, évről évre többen igénylik, a támogatásra fordított összeg pedig már meghaladta a 180 milliárd forintot.

Elmondta azt is, hogy ezen a héten tárgyalta a családügyi kabinet a csok egyszerűsítésére vonatkozó javaslatokat, a jövő héten pedig a kormányülésen is előterjesztik ezeket. Elfogadásuk esetén nemsokára csökkenhetnek majd az otthonteremtési kedvezmény adminisztratív terhei.

A kormány 2016. januárjában számos ponton kibővítette a családok otthonteremtési kedvezményét, az egyik fő csapásirány az volt, hogy lényegesen több támogatást kaphassanak a nagycsaládosok. Az év februárjában ki is jött a kormányrendelet, amiben részletesen kifejtették, hogy milyen kedvezményt kaphatnak a legalább 3 gyermekkel rendelkezők vagy ennyi gyermeket vállalók. A Bankmonitor összegyűjtött minden fontosat.

Első és legfontosabb elvárás, hogy a családban legalább 3 gyermek legyen. Szerencsére azok is élhetnek a kedvezménnyel, akiknek még nincs meg a 3 gyermekük. Ekkor megelőlegező csokot lehet kapni, ami azt jelenti, hogy vállalt gyermekszámtól függően adott évek alatt teljesíteni kell a vállalásokat (3 gyermek születésére 10 év van például). Ez nem lehetetlen küldetés, viszont nagyon kell rá figyelni, mert ha mégsem jönne össze, akkor a fel nem használható támogatási összeget a jegybanki alapkamat ötszörösének megfelelő (jelenleg 4,5%) késedelmi kamattal együtt kell visszafizetni.

Némi számítással alátámasztva. A csok 10+10 esetében az első tízes arra utal, hogy 10 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kaphatnak az igénylők. Viszont ez csak 3 gyermek esetében jár. Ha a meghatározott időn belül nem születik meg 3 gyermek, csak például 2, akkor a 10 millió helyett a fiatal házaspárnak csak 2,6 milliót lehetett volna adni. Vagyis 7,4 millió (10 millió – 2,6 millió) forint visszafizetésére kötelezik őket, méghozzá késedelmi kamatostul.

A csok 10+10-nél a második tízes azt mutatja meg, hogy a támogatás mellé még maximum 10 millió forint értékben állami kamattámogatású hitelt is felvehetnek a lakásvásárláshoz. A hatályos szabályok szerint az állam akkora kamattámogatást nyújt, hogy a hitel kamata mindössze 3%-os legyen. És ez egy, a futamidő alatt végig fix kamattal felvehető ajánlat. Csak összehasonlításul, ha hagyományos piaci hitelt akarnánk felvenni, akkor körülbelül kétszer ekkora THM mellett fizethetnénk csak vissza.

Lényeg a lényeg, hogy lakásvásárláshoz a nagycsaládosok, ha a feltételeknek megfelelnek (pl. 10 évig életvitelszerűen a lakásban laknak a gyermekekkel együtt), akkor nagy segítséget kaphatnak. Érdemes belegondolni, hogy ha az elvárások szerint legalább 60 négyzetméteres lakást nézne most valaki Budapesten, akkor azért minden további nélkül elkérhetnek 35-40 millió forintot. És akkor nem is esett szó arról, hogy 3 gyermeknél mennyire szűkös tud lenni egy 60 négyzetméteres lakás.

A csok 10+10  millió forintot új lakás vásárlásához és építéshez lehet igénybe venni. Ez máris sokak szempontjából kritikus lehet, hiszen manapság az új építésű (vagy legalább is a törvények alapján ilyennek tekinthető) lakások drágábbak, mint használt társaik. Sajnálatos módon az új építésűnek számító nagyobb lakások ára pont azért emelkedett nem kis mértékben, mert megjelent ez a fajta támogatás. Ilyen formában nem lett teljes egészében könnyebb a családok helyzete, viszont az biztos, hogy javultak a vételi lehetőségek.

Még mielőtt valaki rohanna aláírni az adásvételi szerződést, két dolgot még át kell gondolnia. Az egyik a lakásvásárlás esetén az önerő kérdése. Ha már megvan a 3 gyermek, akkor a 10 millió forintos állami támogatás felhasználható önerőként. Ha viszont a 3 gyermeket előre vállalta, vagyis a megelőlegező csokot igényelte, akkor ezt nem teheti meg. Logikusan azért nem, mert nem lehet előre látni, hogy mi lesz, és a bank erre alapozva nem adhat hitelt. Vagyis utóbbi esetben csak akkor tud a család lakást venni, ha ahhoz megfelelő mértékű (a lakás értékének legalább 20%-át) önerőt tud társítani.

A másik megjegyzés, hogy ha hitelre is szükség van a lakásvásárláshoz, akkor van egy másik korlátja is a vételnek. A bankok a törlesztőrészletet a család összesített jövedelméhez képest nem engedik 35-40%-nál magasabbra. A jogszabályok szerint lehetne ennél jobban is kicentizni a költségvetést (50-60%-ra is akár jövedelemtől függően), de a bankok a gyakorlatban a szabályokhoz képest óvatosabbak.

Mindez akár erős korlátot is jelenthet. Például egy 300 ezer forintos összjövedelmű családnál körülbelül 90-105 ezer forint lehet a törlesztőrészlet. Ez alapján a lakás ára nem igen lehet 29 milliónál magasabb, hiszen:

–          10 millió forint az állami támogatás,

–          a 10 millió forintos kamattámogatott hitel havi törlesztője 20 évre 55,5 ezer forint,

–          a maradék 9 millió forint (5 évre fixált) piaci hitel havi törlesztője 20 évre 52 ezer forint.

És ez még egy optimális eset, amikor elfogadják az állami támogatást önerőként. Mindent egybevéve nagyon jó lehetőség tud lenni a csok 10+10, viszont megvannak a terméknek is a maga korlátai, amivel tisztában kell lenni a felvétel előtt. Ellenben, ha valaki tudatosan választ, akkor hatalmas előnnyel indulhat a többiekhez képest.

10+10 millió

Ide kattintva egy helyen minden információ elérhető az új családi otthonteremtési kedvezményről. Választ adunk az egyéni esetekre, körüljárjuk a legfontosabb gyakorlati kérdéseket, segítünk kiigazodni az új CSOK feltételeiben.

Be the first to comment on "Csok 2018/2019: változik a családi otthonteremtési kedvezmény >>>"

Leave a comment