Egyre súlyosabb a tejbotrány >>> Ezeket a tejeket ne vedd meg:

By | 2018-05-21

Egyre súlyosabb a tejbotrány >>> Ezeket a tejeket ne vedd meg:

Több millió forintot követelhetett az érintett áruházaktól az UHT tejek megmérgezésével fenyegetőző személy, tettét azonban vélhetően nem hajtotta végre. A zsaroló indítékát egyelőre homály fedi, ugyanakkor ágazati forrásaink szerint azzal az eshetőséggel is számolni kell, hogy célja a hazai tejfeldolgozás ellehetetlenítése és a magyar termékekkel szembeni fogyasztói bizalom csorbítása volt.

Tovább dagad a hét végén kirobbant tejszennyezési botrány. Miután a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton arra hívta fel a lakosság figyelmét, hogy a megvásárolt, ultramagas hőmérsékleten hőkezelt (UHT) tejet csak akkor fogyasszák el, ha meggyőződtek a csomagolás sértetlenségéről, kiderült, hogy több áruházláncot is azzal zsarolt meg valaki, hogy bizonyos tételeket szándékosan megmérgez. Helik Ferenc, a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője a Magyar Időknek elmondta: a hét végén több üzletlánc és a hatóság ügyfélszolgálata is megkapta azt a bejelentést, amely szerint valaki szándékosan szennyezett be egyes UHT tejeket.

A Nébih ezt követően azonnal felvette a kapcsolatot az illetékes nyomozó hatósággal, illetve az áruházláncok közreműködésével lekerültek a polcokról az esetlegesen érintett termékek. Az igazgató jelezte, bár az ügy több mint ötvenezer dobozos tejet érint, így azok vizsgálata szinte lehetetlen, a nyomozás jelen állása szerint csupán fenyegetésről van szó, mérgezés nem történt.

– Máig egyetlen szennyezett terméket sem találtunk, és megbetegedés sem történt. Ezért a Nébih és a Nemzeti Nyomozó Iroda is fenyegetésként kezeli az esetet – fogalmazott Helik Ferenc.

Arra a kérdésre, hogy pontosan mely áruházak kapták meg a zsaroló levelet, nem kaptott választ a lap, a folyamatban lévő nyomozás érdekei miatt ugyanis bővebb információt nem adhat ki a hatóság. A Nemzeti Nyomozó Iroda zsarolás gyanúja miatt folytat nyomozást, egyelőre ismeretlen tettes ellen. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az ügy felderítésére nyomozócsoportot hozott létre a rendőrség.

(A hétvégén az Auchan maga hozta nyilvánoságra, hogy mely áruházaiban mely tejtermékek érintettek a fenyegetésben, igaz, mára a keresett oldal már nem található, vagyis levették a listát az oldalukról. Az Index.hu cikkében azonban még elérhetőek a kérdéses tejtermékek nevei.  A Pénzcentrum úgy értesült, három magyarországi Spar és Interspar áruház is érintett a szennyezési botrányban, lánc a kérdéses termékeket azonnal zárolta, a termékeket az érintett áruházak polcairól beszedte.)

Bár az érintett üzletláncok névsora nem ismert, az Auchan és a Spar Magyarország is közleményt adott ki. Ebben felsorolták azon termékek és áruházak listáját, amelyeket érintett a fenyegetés. Egyben jelezték azt is, hogy vásárlóik bármikor visszavihetik a megvásárolt dobozos tejeket a boltba, azokat blokk nélkül is visszaveszik az áruház munkatársai.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége üdvözölte az áruházak és a Nébih gyors reakcióját, ugyanakkor felhívták a figyelmet az önellenőrzés fontosságára. E szerint a meglévő előírások betartása mellett a vállalkozásoknak érdemes szúrópróbaszerű ellenőrzéseket végezni, amellyel kivédhetik az ilyen és ehhez hasonló kockázatokat.

A Magyar Idők az üggyel kapcsolatban megkereste a Tej Terméktanács elnökét is. Mélykuti Tibor, aki egyben az Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója, elmondta: a hazai feldolgozás zárt rendszerben működik, félóránkénti ellenőrzéssel, ezért kizárt, hogy ott valamilyen idegen anyag a tejbe kerüljön. Az esetleges mérgezésre tehát a lánc más állomásán kerülhetett volna sor. Ugyanakkor hangsúlyozta, jelen tudásuk szerint csak fenyegetésről és nem tényleges mérgezésről van szó, ezért pánikra semmi ok. – A vásárlók bizalmát meg kell őrizni, hiszen biztosak lehetnek abban, hogy a magyar feldolgozók kiváló minőségű áruval látják el a piacot – fogalmazott az elnök.

Ágazati forrásból úgy tudjuk, hogy a zsaroló több millió forintot kért az üzletláncoktól, ezt azonban nem kapta meg. Az ügy pikantériája, hogy az áruházak nyilvánosságra hozott listája alapján kizárólag magyar feldolgozók termékére vonatkozott a fenyegetés. A Nébih közleménye szerint a hivatalos indok a gazdasági haszonszerzés volt. Ez a megfogalmazás ugyanakkor elég tágan értelmezhető: elképzelhető, hogy a zsaroló tettét csupán a gyors pénzszerzés motiválta, ugyanakkor felmerül a gyanúja annak is, hogy az akció valódi célja a magyar UHT tejekkel szembeni bizalom meggyengítése volt.

Az áruházláncok és a feldolgozók ugyanis hosszú csatározás után néhány éve szövetséget kötöttek, az együttműködésnek köszönhetően pedig fokozatosan kiszorultak a boltokból a legtöbbször áfacsalással az országba került külföldi dobozos tejek. Ágazati forrásaink szerint nem elképzelhetetlen, hogy valaki emiatt indított most akciót a magyar áruk ellen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

14 − 13 =