Havonta akár 160 ezer forint lehet a Cafeteria

Cafeteria juttatások 2015 : Havonta akár 160 ezer forint adómentes, vagy kedvezményes adózású béren kívüli juttatást is adhat jövőre a munkáltató – ha tényleg kihasznál minden erre vonatkozó kedvezményt. Ha sikerülne az összes kedvezményes (tehát 35,7 százalékos vagy adómentes) juttatást odaadni a dolgozóknak, akkor a cég 1,6 millió forint adó- és járulék befizetését spórolná meg – jövőre is.

A cafeteriaterhek ugyanis 2015-ben sem változnak érdemben. A korábbi tervek ugyan arról szóltak, hogy az eddig kedvezményes adózású juttatások is a magasabb terhet kapják meg (51,17 százalékot), ám végül az Országgyűlés csak egyetlen apró lényegi ponton módosított: további előnyt biztosított a SZÉP-kártyának azzal, hogy évi 200 ezer forint felett (és 450 ezer forintos keret alatt) csak az utalványkártyára átutalt összegek élvezik az alacsonyabb terheket.

A kedvezményes juttatású cafeteriaelemek ugyanakkor nem változnak: a bérlet teljes egészében, a helyi étkezés 12 500 forintig, az Erzsébet-utalványon a hideg étkezés nyolcezerig kedvezményes havonta, míg önkéntes nyugdíjpénztárba a minimálbér felének, egészségpénztárba a legkisebb kereset 30 százalékának megfelelő összeg utalható. Ez így együtt bőven kitölti egyébként az éves, kétszázezres keretet – a havi 16 600 forintos összeg bőven kijön a szokásosan alkalmazott bérletpénz–étkezési jegy kombinációból. A változásoknak így nagy nyertese a SZÉP-kártya lehet – és persze ismét előkerülhetnek az egyéb megoldások.

Ahogyan az idén, úgy jövőre is megmaradnak az adómentes juttatások. Ezeket egyébként még a korábban tervezett szigorítás sem érintette volna. Továbbra is a minimálbér harminc százalékának megfelelő összeget (a jelenlegi szinttel számolva valamivel több mint harmincezer forintot) lehet majd adni a nyugdíjmegtakarításra. Igaz, a fogalmak pontosítása után jövőre már nehezebben lehet az összegekkel játszani, itt valóban élethosszig tartó öngondoskodásról lesz szó. A legnagyobb kedvezményt pedig a lakáshitel törlesztésre lehet adni: az ötévente ötmillió forintos érték (havi 83 ezres kifizetésnek megfelelő összeg) csábító lehetőség például a jutalmak kifizetésére. Itt azért fontos, hogy a munkavállaló és a lakása is megfeleljen az egéybként igencsak szigorú feltételeknek.

Be the first to comment on "Havonta akár 160 ezer forint lehet a Cafeteria"

Leave a comment