Nyugdíjemelés 2016 – Így emelkedik a nyugdíj 2016 Január 1-től

2015.11.20 Péntek – Jövőre 1,6 százalékkal emelkedik a nyugdíjak összege – jelentette be az emberi erőforrások minisztere. – Nyugdíjemelés 2016 – Így emelkedik a nyugdíj 2016 Január 1-től

Míg a szociális kiadásokat nyirbálják mivel nem emelik a családit évek óta, és további kiadásokat is csökkentik addig a nyugdíjemelés mértékét máris bejelentette a kormány 2016-ra. A 2016-os költségvetés tervezetét a kormány április végéig terjeszti be az Országgyűlésnek. A most nyilvánosságra hozott tervezési köriratból azonban egy konkrét szám sem derül ki a tervekkel kapcsolatban.

A kormány nyilvánosságra hozta a 2016-os költségvetés tervezési köriratát, ugyanis a szokott szeptember 30-ai határidővel szemben idén már április végéig be akarja azt terjeszteni a parlament elé. Orbán Viktor miniszterelnök tervei szerint a büdzsét nem a szokott december közepi határidővel fogadnák el a képviselők, hanem a nyári ülésszak végéig – praktikusan júliusig. A miniszterelnök korábban arról is beszélt, hogy az így elfogadandó büdzsé „tól-ig” összegeket tartalmazna.

A tervezési köriratból idén sem derül ki, hogy a kormány milyen makropályával, mekkora inflációval számol, de az sem, hogy milyen EUR/HUF árfolyamon számolhatnak a minisztériumok az uniós pénzekkel. Az anyag inkább elveket rögzít: „2016. évi költségvetés tervezése a kormány gazdaságpolitikájának megfelelően a foglalkoztatás növelésére, a stabilitásra, az államadósság csökkenő pályán tartására, valamint az államháztartási hiánynak fenntarthatóan 3 százalék alatti szinten tartására épül” – olvasható a dokumentumban. Pontosabban a tervezet nyilvános részében nem szerepelnek számok, ugyanakkor utalásszinten olvasható, hogy a „2016. évi előirányzatok a makrogazdasági paraméterek figyelembevételével” kell megtervezni – vagyis vélhetően a minisztériumok egy másik tervezési köriratot kaptak. Így fordulhat elő, hogy a nyugdíjemeléseket a 2016-os inflációval kell megtervezni – ám annak mértéke nem derül ki az anyagból. – Így jobb híján az MNB decemberi inflációs prognózisával számolhatunk, ebben 2016-ra 2,9 százalékos inflációt terveznek – vagyis a nyugdíjak három százalék körüli-alatti szinten emelkedhetnek. (Az NGM a tavaly októberi prognózisában idénre 1,8, 2016-ra pedig  2,5 százalékos inflációt jelez.)

Javaslatról a kormány már április 15-én tárgyalni akar – azaz a tervezetet szűk egy hónap alatt kell összeállítaniuk a tárcáknak úgy, hogy még a 2014-es költségvetés elszámolása (a zárszámadási törvény) „még a kanyarban sincs”.

A tervezés első szakaszában változatlan mértékű illetményalappal/alapilletménnyel és közalkalmazotti illetménytáblával kell számolni – magyarán béremelés nem tervezhető, ez alól kivételt csak a pedagógusok képeznek, illetve a katonai „életpálya-program”. A béreket a munkaadókat terhelő járulékokkal és a szociális hozzájárulási adóval a hatályos jogszabályok alapján kell megtervezni – vagyis a kormány most még nem számol változó járulék és szja mértékkel.

Szintén nincs utalás az anyagban a bankok terheinek csökkentésre – pedig az előrehozott költségvetés egyik indoka a hírek szerint épp ennek demonstrálása lenne -, erre a törvénytervezet benyújtásáig várni kell.

Be the first to comment on "Nyugdíjemelés 2016 – Így emelkedik a nyugdíj 2016 Január 1-től"

Leave a comment