Pedagógus-béremelés 2015 Szeptember

Szeptembertől a pedagógus életpálya részeként újabb 3,5 százalékos béremelés várható – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere éves meghallgatásán az Országgyűlés kulturális bizottsága előtt szerdán, Budapesten. Jelezte: az emelés 2016-ban és 2017-ben is folytatódik majd.

A miniszter kitért a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) átszervezésére, amellyel reményei szerint a szervezet működése a kezdeti nehézségek után átláthatóbbá válik. Az új fenntartói rendszer 30 százalékkal járult hozzá a kistelepüléseken a szakos ellátottság javításához – említett egy pozitív változást. Balog Zoltán beszámolt a tanfelügyeleti rendszer létrehozásáról is, amely 2015-ben 15 ezer pedagógus minősítését, tanfelügyeleti ellenőrzését jelenti majd.

„három év alatt elérik, hogy teljesen ingyenes lesz a tankönyvellátás az általános iskolákban. „

A tankönyvellátásban megerősítették az állami felelősséget, a tankönyvek ára folyamatosan csökken – jelezte, hozzátéve: fokozatos bevezetéssel három év alatt elérik, hogy teljesen ingyenes lesz a tankönyvellátás az általános iskolákban. Most szeptemberben 700 ezren kapják ingyenesen a könyveket. Szólt még a Nemzeti Pedagógus Kar létrehozásáról, és azt mondta, a szakmai fórum érdemi lehetőséget kínál a párbeszédre. A kiemelt intézkedések közé sorolta még a három éves kortól kötelező óvodáztatást.

A szakminiszter a felsőoktatás területéről azt mondta: sikeres volt az adósságkonszolidáció, stabil az anyagi bázis, tavaly pozitív egyenleg alakult ki, és 21,8 milliárd forintos többlettel zártak a felsőoktatási intézmények.

Kitért arra, hogy a közelmúltban elfogadott felsőoktatási stratégia 15 évre jelöli ki az irányokat és feladatokat, és az a cél, hogy szervezettebb, tervezettebb felsőoktatási rendszer működhessen. Ma ugyanis egyszerre van jelen az európai színvonal és a pazarlás – állapította meg. Reményét fejezte ki, hogy a kancellári rendszerrel olyan irányítást tudtak kialakítani, amellyel elválasztják a szakmapolitikát és a gazdasági irányítást. Szólt még arról, hogy az új rendszerű, duális képzésben közel 1100 hallgató kezdheti meg majd a tanulmányait szeptembertől.

Balog Zoltán az ellenzéki felvetésekre válaszolva kiemelte: megbukni 2010-ben és 2014-ben az MSZP bukott meg, és ha a Klik, a tankönyvek, vagy a Ságvári gimnázium ügyében ez lenne a helyzet, akkor a tavalyi választáson nem ilyen eredmények születettek volna. Az, hogy a központi költségvetésből sokkal jelentősebb összeget fordítanak köznevelésre és mégis megjelenik a hiány, abból fakad, hogy egy „nem őszinte rendszert” próbálnak tisztességessel felváltani. Egyúttal jelezte: a hiányt igyekeznek folyamatosan pótolni.

A Ságvári gimnázium elnevezéséről azt mondta: szeretné elkerülni, hogy a dolgok nem érdemi részéről szóljon a vita. Szerinte az a kérdés, Ságvári Endre méltó-e arra, hogy egy jó nevű gimnázium névadója legyen. Semmilyen autonómiába beleszólni nem kíván, de ahol törvényes kötelezettségei vannak, ott helyt kell és fog is állni – jelezte.

„a szülők terhei milliárdokkal csökkentek.”

A tankönyvekről kifejtette: az, hogy a szülők terhei milliárdokkal csökkentek, talán ellensúlyozza az időbeli csúszásokat, ugyanakkor a rendszert folyamatosan javítani kell. 

Balog Zoltán jelezte: semmilyen igazgatási szervük nem áll kapcsolatban brókercégekkel, a felsőoktatási intézményeknél tud ilyen befektetési formákról, ezek összegyűjtése most folyik.

Óvodai férőhelyek az elmúlt évek fejlesztései nyomán rendelkezésre állnak, az a néhány száz, ami még hiányzik, szeptemberre meglesz – ígérte. Kitért arra is, hogy ezzel párhuzamosan plusz óvonőképzés is segíteni fogja a felzárkózást.

Közölte, hogy az Öveges-programnál ő tett először feljelentést és a rendőrség nyomoz. Hozzátette: ugyanez a helyzet a Híd a munka világába programmal is. Jelezte: vizsgálat folyik, ő miniszterként az előírások betartását tudja áttekinteni, és a székházvásárlásnál úgy tűnik, ez rendben volt. A gépkocsi-bérlést ugyanakkor nem látta rendben lévőnek, olcsóbban is meg lehetett volna oldani – jegyezte meg.

A mindennapos testnevelésre térve kiemelte: idén hazai forrásból 18 milliárd, uniós forrásból pedig 30 milliárd forint áll rendelkezésre tanterem, uszoda és tornaterem építésére. Szavai szerint a szülők üdvözlik, a diákok pedig szeretik ezt az intézkedést.

Balog Zoltán úgy összegzett: a gazdaság fejlesztése és a munkahelyteremtés az oktatás és kultúra megerősítése nélkül nem lehetséges. A tervezett intézkedéseket több mint 900 milliárdos uniós forrás szolgálja – erősítette meg.

Be the first to comment on "Pedagógus-béremelés 2015 Szeptember"

Leave a comment