Török Gábor szerint megbukott a Fidesz Jobbik elleni stratégiája

Török Gábor szerint megbukott a Fidesz Jobbik elleni stratégiája

Világosan látszik, hogy a Fidesz eddigi stratégiája nem gyengítette, hanem erősítette a Jobbikot – írta a Facebookon Török Gábor politikai elemző a vasárnapi tapolcai időközi választást követően, amelyet a Jobbik képviselője, Rig Lajos nyert.

Kilenc pontból álló gyorselemzést közölt Facebook-oldalán Török Gábor politológus vasárnap éjjel, azt követően, hogy a tapolcai körzetben a jobbikos képviselő, Rig Lajos megverte a Fidesz jelöltjét, és ezzel elsőként juttatta egyéni parlamenti mandátumhoz a szélsőjobboldali pártot.

Török Gábor szerint ugyan messzemenő következtetéseket nem lehet levonni az eredményből, de következtetéseket azért le lehet, hiszen a 2014 őszi önkormányzati választás óta mind a három időközi választást elbukta a Fidesz. A kormánypártok hiába vezetnek a közvélemény-kutatások szerint, ezt az előnyt nem sikerült érvényesíteni, pedig most még Orbán Viktor is a helyszínen kampányolt, ez pedig Török szerint annál is nagyobb bajt jelez, mint amit a felmérések sugallnak. 

Aztán azt írja, hogy a három időközi választáson a protestszavazók döntöttek, ami nem jó hír a Fidesznek, hiszen ez bőven elég szokott lenni egy kormányváltáshoz. Azzal, hogy balról és jobbról is verték a Fideszt, recseg-ropog a centrális pártrendszer.

A tapolcai választással a Jobbik azt cáfolja, amit velük szemben sokszor hangoztattak korábban, miszerint a radikális pártnak korlátozott a növekedési potenciálja. Török úgy fogalmaz, hogy áttörték a fejük felett lévő üvegplafont.

Ezzel viszont Török szerint a Jobbik kikerül a Fidesz szélárnyékából. Ezzel arra utal, hogy a Fidesz korábban nyíltan nem támadta a Jobbikot, inkább átvette a témáit és így próbáltak kifogni a szelet a tőle jobbra álló párt vitorlájából. Török rámutat, hogy a Fidesz-stratégia vasárnap megbukott, mert kiderült, hogy azzal szőnyeget terített a Jobbik elé, eddig inkább erősítették, mint gyengítették a Jobbikot. A Fidesz Jobbikkal szembeni stratégiája minden bizonnyal most megváltozik majd.

Arról is szót ejt, hogy a baloldal a Veszprémben jól bevált képlet, vagyis a párttámogatással induló független jelölt receptjét miért nem alkalmazták. Ezúttal ugyanis egy MSZP–DK-logós szakszervezetist, Pad Ferencet indították. Török szerint a baloldali ellenzék számára az igazi kudarc az, hogy pártlogókkal indulva komolyan kikaptak a Jobbiktól, és ezzel gyengítették váltópárti retorikájukat.

Forrás: hvg.hu

Be the first to comment on "Török Gábor szerint megbukott a Fidesz Jobbik elleni stratégiája"

Leave a comment