Új Szuzuki e régi helyett ?!?!

A következő három évben teljesen kicserélődik és bővül a Suzuki európai modellkínálata, ami bizony Esztergomban is érezteti hatását.

Ami azt illeti a jövőre érkező újdonságok már régóta nem számítanak titoknak. A Párizsi Autószalonon bemutatott Vitara szabadidő-autó nullszériáját még februárban elkészítik hazánkban, márciusban pedig az első ügyfélautó elkészültét ünnepeljük majd, tavasz végére pedig Európa-szerte a kereskedésekben lesz majd az újdonság. A másik nagy dobás a kínálatban az Alto és a Splash helyét elfoglaló Celerio lesz, amelynek valamikor a nyáron indul a forgalmazása. Itt még folyik a birkózás a Thaiföldi gyárral, a Magyar Suzuki a Splash sikerét szeretné megismételni ezzel az autóval, ehhez pedig szükséges, hogy annak az árszintjét tudja az autó.

A 2016-os esztendő abból a szempontból lesz nagyon fontos, mert két olyan autót dobnak majd piacra, amelyekkel új kategóriába lép a márka

Az Új Suzuki YRA már 2015 derekán már elérhető lesz Indiában, hozzánk magyarországra nagyjából egy év késéssel érkezik majd

 

2017-ben aztán két esztergomi újdonságnak is örülhetünk majd. Kisebb léptékű változás, hogy felfrissítik az SX4 S-Cross modellt, ennél sokkal fontosabb a Swift kisautó modellváltása. Arra a padlólemezre tér át ez a kulcsmodell, amelyet az YRA is használ, ahhoz hasonlóan itt elérhető lesz majd az 1,0 literes turbómotor is. Magyarországon három modellel tud gazdaságosan – átlátható logisztikai háttér mellett – működni a Suzuki gyár, ez a három típus pedig a Swift, a Vitara és az SX4 S-Cross.

Forrás:automotor.hu

Be the first to comment on "Új Szuzuki e régi helyett ?!?!"

Leave a comment