Változás az iskolákban 2018-tól: tankönyv helyett tablet

Változás az iskolákban 2018-tól: tankönyv helyett tablet  >>>

Tankönyv helyett tabletet kaphat 2018 szeptemberétől több ezer ötödik osztályos kisdiák, és a tanárokat is korszerű digitális eszközökkel szerelik fel – mondta az oktatási államtitkár csütörtökön egy szombathelyi tanácskozáson.

Palkovics László arról is beszélt, hogy tízmilliárd forintot szánnak iskolabuszok beszerzésére, amelyek kistelepülésekről viszik majd a felsősöket a jól felszerelt térségi vagy városi iskolákba. Első lépésben hatezer tablet beszerzését tervezik, és már dolgoznak a megfelelő digitális tananyagok kialakításán, ha pedig a program sikeres lesz, általánossá fogják tenni. Harmincezer tanár informatikai oktatása már zajlik, és negyvenötezren kapják meg hamarosan a munkájukhoz szükséges digitális eszközt – ismertette.

A projektre 34 milliárd forint áll rendelkezésre, és ehhez társul egy 10,5 milliárdos, az iskolák wifi-hálózatának fejlesztésére szolgáló keretösszeg is – közölte. Palkovics László, a Vas Megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségének rendezvényén vállalatvezetők előtt úgy fogalmazott: az oktatás hatékonyságának javítását az alapoktól kell kezdeni, éppen ezért dolgoznak az új nemzeti alaptanterv összeállításán, és ezért merült fel az alapszintű oktatás idejének megnövelése, bár – tette hozzá – erről még nincs kormányzati döntés.

Az oktatási államtitkár a legutóbbi PISA-felmérés romló eredményeire utalva azt mondta: az okokat nemcsak az iskolarendszerben, hanem szociális területen és a szakképzésben is kell keresni. Utalt arra, hogy miközben az OECD-országokban az egyes iskolatípusok teljesítménye között nincs nagy különbség, nálunk például matematikából a hatosztályos gimnáziumokban Szingapúr eredményét hozták a diákok, a négyosztályosokban pedig Finnország és Németország szintjét, a szakgimnáziumokban és szakközépiskolákban pedig ennél gyengébb eredmény született.

Palkovics László szólt arról is, hogy terveik szerint – az új nemzeti alaptanterv bevezetésével párhuzamosan – 2019-től felmenő rendszerben kötelezővé tennék a középiskolai felvételit. Az elképzelés szerint a rendszer hasonlóan működne mint a felsőoktatás esetében, tehát központilag megszabnák, hogy hány diák vehető fel egy évben gimnáziumba, mennyi szakgimnáziumba és mennyi szakközépiskolába. A fórumon résztvevő cégvezetők közül többen azt szorgalmazták, hogy a szakgimnáziumoknál ne csupán egy évet foglalkozhassanak a diákokkal a szakképzésbe bekapcsolódó vállalatok, hanem, mint régen, legyen erre ismét két évük.

Be the first to comment on "Változás az iskolákban 2018-tól: tankönyv helyett tablet"

Leave a comment