Windows 10 – a fél világ használja már

Windows 10 – a fél világ használja már

 

Százmillió letöltés kevesebb mint két hónap alatt – ez igazi mérföldkő (és siker) lehet egy operációs rendszer történetében.

Belső, ám közelebbről nem megnevezett forrásra hivatkozva közölte a Petri weboldal, hogy valamikor a múlt héten, azaz nem egészen két hónappal a megjelenése után már 100 millióan telepítették a Microsoft új, ingyenes operációs rendszerét, a Windows 10-et. Ez a gyors adaptáció kisebbfajta győzelem lhet a redmondi cég számára, hiszen egy ilyen alap már vonzó lehet az app-fejlesztők számára.

A Microsoft amúgy merész terveket dédelget, azt szeretné, ha három éven belül egymilliárdan térnének át erre a rendszerre – nos, ha igaz a fenti értesülés a céljuk 10 százalékát nem egészen két hónap alatt el is érték.

A hivatalos Microsoft-statisztikákat közlő oldalon egyelőre még csak „több mint 75 millió letöltés” szerepel a Windows 10-et illetően, ám többen is úgy vélik, hogy a 100 milliós bejelentéssel a cég megvárja október 6-i rendezvényét.

 

Be the first to comment on "Windows 10 – a fél világ használja már"

Leave a comment