A fogyasztóvédelem története az ókorig nyúlik vissza. Erről, majd a későbbi hazai és nemzetközi folytatásról olvashatunk többek az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület a Fogyasztóvédelem Magyarországon civil szemmel című kiadványában.
 
A fogyasztóvédelem legújabb kori történetében igen fontos momentum az, amikor 1973-ban az Európai Tanács közgyűlése elfogadta a Fogyasztóvédelmi Alkotmányt. E dokumentumban történt kísérlet arra, hogy elhatárolják egymástól az állami és a vállalati feladatokat. Ezt követően született meg 1975-ben az Európai Parlament nyilatkozata a fogyasztói jogokról.
 
Nem sokkal később – 1985-ben – hatályba lépett az ENSZ közgyűlésének a Fogyasztóvédelmi Irányelvek elfogadásáról szóló határozata. Az irányelvek – azon túl, hogy általános elveket és konkrét tennivalókat fogalmaznak meg – meghatározzák az államok és kormányaik fogyasztóvédelmi feladatait. Ezen túlmenően a civil mozgalmak számára is fajsúlyos szerepet biztosítanak.
 
Hazánkban 1997. évben történt meg a fogyasztóvédelem törvényi szabályozása (1997. évin CLV. tv.). E jogszabályt többször, legutóbb 2008-ban aktualizáltak a valós életviszonyoknak megfelelően.

 

A már hivatkozott magyar törvényi szabályozás hatálya a vállalkozások azon tevékenységére terjed ki, amely a fogyasztókat érinti vagy érintheti. Szükséges, hogy a törvény – az egyértelmű eligazodás és alkalmazás érdekében – meghatározza azokat az alapfogalmakat, amelyek a gyakorlati végrehajtást segítik. Ezek közül a legfontosabbakat emeljük ki és definiáljuk:
 
Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és tevékenységi körén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje.
 
Vállalkozás: aki a tevékenységet önálló foglalkozásával vagy gazdasági tevékenységével összefüggő célok érdekében végzi.
 
Forgalmazó: az a vállalkozás, amely a terméket közvetlenül a fogyasztó részére forgalmazza. A forgalmazás valamely termék vállalkozás által – értékesítés, fogyasztás vagy használat céljára, ellenérték fejében vagy ingyenesen – történő rendelkezésre bocsátása. A visszahívás olyan intézkedés, amelynek célja a fogyasztó számára forgalmazott nem biztonságos termék visszaszolgáltatása.
 
Gyártó: a terméknek az Európai Gazdasági Közösségben letelepedett üzletszerű előállítója, termelője, helyreállítója vagy felújítója, illetve a gyártónak az Európai Gazdasági Közösségben letelepedett meghatalmazott képviselője, ha maga a gyártó nem az Európai Gazdasági Közösségben letelepedett.
 
Fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezet: az egyesülési jogról szóló törvény alapján létrehozott társadalmi szervezet, ha az alapszabályában meghatározott célja a fogyasztók érdekeinek védelme, e célnak megfelelően legalább két éve működik és természetes személy tagjainak száma legalább ötven fő, továbbá az ilyen társadalmi szervezetek szövetsége.
 
Termék: minden birtokba vehető forgalomképes ingó dolog, ide nem értve a pénzt, az értékpapírt és a pénzügyi eszközt, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erő.
 
Szolgáltatás: termék, ingatlan vagy vagyoni értékű jog értékesítésén kívül minden olyan – ellenszolgáltatás fejében végzett – tevékenység, amely a megrendelő, illetve a megbízó igényének kielégítésére valamely eredmény létrehozását, teljesítmény nyújtását, vagy más magatartás tanúsítását foglalja magában.
 
Közüzemi szolgáltatás: termékértékesítési vagy szolgáltatásnyújtási kötelezettség alá tartozó vállalkozásnak e kötelezettség alapján nyújtott közszolgáltatása (pl. villamosenergia-, gáz-, hő-, víz-, szennyvíz- és hulladékkezelési, köztisztasági és a közcélú távbeszélő-szolgáltatás).
 
Pénzügyi szolgáltatás: ide tartozik a hitelezés, a befektetésekkel kapcsolatos szolgáltatások, a lakástakarék.
 
Pénztári szolgáltatás: ide tartoznak többek között a különféle nyugdíjpénztárak, egészségpénztárak, önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak.

 

A korábbiakban már hivatkozott 1985-ös Fogyasztóvédelmi Irányelveiben az ENSZ rögzítette, hogy minden állampolgár fogyasztóként – jövedelemre és társadalmi rangra való tekintet nélkül – alapvető jogokkal rendelkezik. Melyek is ezek a fogyasztókat megillető alapvető jogok? Íme:
 
a. Az alapvető szükségletek kielégítéséhez való jog.
 
b. A veszélyes termékek és eljárások ellen való tiltakozás joga (biztonsághoz való jog).
 
c. A megfontolt választáshoz szükséges tények ismeretének joga (tájékoztatáshoz való jog).
 
d. A különféle termékek és szolgáltatások közötti választás joga (választáshoz való jog).
 
e. A kormány irányelveinek meghatározásába és a végrehajtásba való beleszólás joga (képviselethez való jog).
 
f. A jogos panaszok tisztességes rendezéséhez való jog (jogorvoslathoz való jog).
 
g. A tájékozott és tudatos fogyasztóvá váláshoz szükséges ismeretek és tudás elsajátításához való jog (oktatáshoz való jog).
 
h. Jog az egészséges és elviselhető környezetben való élethez (tiszta környezethez való jog).
 
A magyar fogyasztóvédelem – legyen az állami vagy civil – alapvető feladata a fentebb vázolt alapvető fogyasztói alapjogok fokozott, körültekintő védelme, érvényesülésük figyelemmel kísérése, sérülésük esetén a szükséges intézkedések megtétele.
 
A hazai szabályozás megfelelő garanciális hátteret ad a fogyasztói jogok érvényesüléséhez. Az más kérdés, hogy a vásárlók nagy (és a vállalkozók jelentős) hányada nem ismeri eléggé a fogyasztók jogait, emiatt azután gyakorta alakul ki vita a vevő és a vállalkozó között áruvásárlásnál, illetve szolgáltatás igénybevételekor.

 

Biztonsághoz való jog: A fogyasztóvédelemről szóló törvény egyértelműen leszögezi, hogy a fogyasztók életének, egészségének és biztonságának védelme érdekében csak biztonságos termék forgalmazható, amiről a gyártó köteles gondoskodni. A termék akkor biztonságos, ha a fogyasztó életét, egészségét, testi épségét a rendeltetésszerű használat nem veszélyezteti.
 
Jogorvoslathoz való jog: A fogyasztók vagyoni érdekeinek sérelmét okozhatják azok a vállalkozói magatartások, cselekvések, amelyek meglétenél a fogyasztóknak megfelelő jogorvoslati lehetőségre van szükségük. Ilyenek például:

• az áru előállítására, átvételére, mérlegelésére, csomagolására, címkézésére, árának feltüntetésére, tárolására, forgalomba hozatalára vonatkozó előírások megsértése,
•  a fogyasztók hamis méréssel, számolással, az áru minőségének megrontásával történő megkárosítása,
•  a nyitva tartásra vonatkozó rendelkezések megsértése,
•  üzletkörébe nem tartozó áru árusítása, szolgáltatás nyújtása,
•  a fogyasztók minőségi kifogásainak a jogszabályok megsértésével történő intézése,
•  az áru jogosulatlan visszatartása a forgalomból, illetve szolgáltatás nyújtásának jogosulatlan megtagadása,
•  a vásárlók könyvének szabálytalan kezelése,
•  nem megfelelő minőségű áru forgalomba hozatala vagy ilyen szolgáltatás nyújtása,
•  a hatósági árnál vagy az árura, szolgáltatásra egyébként kötelezően megállapított árnál magasabb ár alkalmazása.

 
Ha a vásárló úgy érzi, hogy a fentiek valamelyikével (esetleg más, itt fel nem sorolt módon) fogyasztói jogait megsértik, megfelelő jogorvoslati lehetőség áll rendelkezésére.

 

A fogyasztók tájékoztatása az alapjogok egyike. A tájékoztatás célja:
 
 az áru vagy a szolgáltatás kiválasztásának a megkönnyítése,
 
 az áru használatához szükséges ismeretek megadása,
 
 az áru és szolgáltatás alapvető tulajdonságainak megismertetése,
 
 az áru és szolgáltatás minőségéről, áráról szóló információ átadása,
 
 a fogyasztói jogok érvényesítéséhez szükséges alapvető ismeretek közlése.
 
A tájékoztatások konkrét formái többfélék lehetnek. Ilyenek: a címkézés, a használati és kezelési útmutató, árfeltüntetés, csomagolás. Ezekről röviden az alábbiakban lesz szó:
 
Címkézés:
 
 az áru címkéjének tartalmaznia kell az áru azonosításra alkalmas megnevezését,
 
 gyártójának vagy forgalmazójának nevét és címét,
 
 származási helyének megjelölését,
 
 az áru méreteit, mennyiségét,
 
 mennyiségi összetételét, a felhasznált anyagok arányát,
 
 rendeltetésszerű használhatóságának vagy minőségmegőrzésének várható időtartamát,
 
 alapvető műszaki jellemzőit,
 
 energiafelhasználásának ismérveit,
 
 környezetvédelmi előírásokra való utalást,
 
 megfelelőségi jelölést.
 
A címke tartalma megjeleníthető szöveggel, számmal, képpel, ábrával, jellel, jelöléssel. Az általános címkézési feliratokon túlmenően az egyes árufajták címkéjének tartalmára és megjelenítési formájára jogszabály további részletes előírásokat is meghatározhat.
 
Használati és kezelési útmutató:
 
Azon termékek körét, amelyekhez a fenti útmutatót kell csatolni, külön jogszabály határozza meg. Előírás az, hogy magyar nyelven kell tájékoztatni a fogyasztót. A tájékoztatásnak a termék rendeltetésszerű használatáról, felhasználásáról, eltarthatóságáról közérthetőnek és egyértelműnek kell lennie. Az útmutató szakszerű összeállításáról a gyártó köteles gondoskodni. Ha ezt elmulasztja, a kötelezettség a forgalmazóra száll át.
 
Árfeltüntetés:
 
A fogyasztót írásban tájékoztatni kell a termék eladási áráról és egységáráról, illetve a szolgáltatási díjról. Mindezt egyértelműen, könnyen azonosíthatóan és tisztán olvashatóan kell megtenni. Az ár forintban tüntetendő fel, a fogyasztó által tényleges fizetendő összeggel, amely tartalmazza az általános forgalmi adót és az egyéb kötelező terheket. Az árfeltüntetés igen fontos momentuma a vállalkozási tevékenységnek, mivel több eladási ár vagy szolgáltatási díj egyidejű feltüntetése esetén a vállalkozás köteles a legalacsonyabb eladási ár vagy szolgáltatási díj felszámítására. Az árfeltüntetésre vonatkozó rendelkezések megtartására a forgalmazó, illetve a szolgáltatást értékesítő vállalkozás köteles.
 
Csomagolás:
 
Az érvényben lévő szabályozás szerint a terméket úgy kell csomagolni, hogy a csomagolás óvja meg a termék minőségét, könnyítse meg a szállítását, ne befolyásolja hátrányosan a termék minőségét vagy mennyiségét. Egyes áruféleségek csomagolására a jogszabály egyéb előállításokat is adhat. A csomagolásra vonatkozó rendelkezések megtartása elsősorban a gyártó kötelessége, de ha nem teljesíti, a forgalmazó köteles azt pótolni.

 

A fogyasztóvédelemről szóló törvény 2008. évi módosításakor a jogalkotó a gyermek- és fiatalkorúak védelmét szolgáló különös rendelkezéseket a fogyasztók tájékoztatásához fűződő jogai keretében tárgyalja. Ennek értelmében törvényi szinten rögzíti, hogy
 
 tilos tizennyolcadik életévét be nem töltött személy részére alkoholtartalmú italt értékesíteni, kiszolgálni,
 
 részére szexuális terméket értékesíteni, kiszolgálni,
 
 részére dohányterméket értékesíteni, kiszolgálni.
 
A vállalkozás, illetve ennek képviselője kétség esetén kérheti a fogyasztót életkorának hitelt érdemlő (általában személyi igazolvánnyal történő) igazolására. Ha ezt a fogyasztó nem teszi, a termék értékesítését, kiszolgálását meg kell tagadni.

 

Bár a jelenleg hatályos fogyasztóvédelmi törvény foglalkozik a fogyasztók oktatásával, ennek gyakorlatba történő átültetése azonban nagyon vontatottan halad. A törvény előírja, hogy a fogyasztóval iskolai és iskolán kívüli oktatás keretében meg kell ismertetni az igényei érvényesítéséhez szükséges jogszabályokat, és ez elsősorban állami feladat.
 
Az állam a fogyasztóvédelem iskolai oktatásával kapcsolatos feladatait az oktatási intézményeken keresztül, a fogyasztóvédelmi hatósággal és a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetekkel együttműködve látja el. Ez inkább kinyilatkoztatás, mintsem valódi gyakorlat. Általában hiányzik az iskolák fogadókészsége, a pedagógusok érdeklődése, egyáltalán; fogyasztóvédelmi alapinformáltsága. A kezdeményezés az oktatás kiterjesztésére általában a fogyasztóvédelmi civil szervezetek részéről tapasztalható. Eredményt így is csak esetlegesen, időlegesen lehet elérni.

 

A Polgári Törvénykönyv fontosnak tartja a fogyasztói szerződés fogalmának pontos meghatározását. Ennek megfelelően a 685. § e, pontjában a következők szerint rendelkezik: a fogyasztói szerződés az a szerződés, amely fogyasztó és olyan személy között jön létre, aki (amely) a szerződést gazdasági vagy szakmai tevékenysége körében köti. A törvény jótállásra és termékszavatosságra vonatkozó szabályai vonatkozásában az a szerződés minősül fogyasztói szerződésnek, amelynek tárgya ingó dolog. Ez alól kivétel a villamos energia, a víz és gáz. Ezek szerint a szabályozás tárgyi hatálya az úgynevezett fogyasztási cikkekre korlátozódik. Ez alatt az ingó (birtokba vehető) testi tárgyakat kell érteni.