Adóbevallás 2016 – nem szűnik meg, csak átalakul a 1553 adónyilatkozat

Adóbevallás 2016 – nem szűnik meg, csak átalakul a 1553 adónyilatkozat!

 

Jövőre már a NAV csinálja az adóbevallásokat. Tállai András szervezi át az adóhatóságot. Andy Vajna megvette a TV2-t, de az is lehet, hogy mégsem, mert egy Simicska-közeli cég azt állítja, hogy megelőzte. A Közgép kirúgja a dolgozói felét. A versenyhivatal engedélyezte Csányi Sándornak, hogy megvegye a mezőgazdasági óriáscéget. Több pénzt szán a kormány a Miniszterelnökség Várba költöztetésére. Kötelező lesz visszavinni a megbuherált VW-motoros autókat kiigazításra, legalábbis Németországban, az Uber fontos csatát nyert Londonban. Ez volt a héten a gazdaságban írja az origo

A kormány módosítja az adózás rendjéről szóló törvényt, jelentette be Tállai András, a nemzetgazdasági tárca államtitkára. Senkinek sem kell személyijövedelemadó-bevallást készíteni 2017-től, sőt, akik nem vesznek igénybe kedvezményeket, azoknak már 2016-tól sem. A jövőben az adóhivatal mindenkinek elkészít és megküld egy bevallás-tervezetet. Az embereknek csak annyi dolguk lesz, hogy erre rábólintsanak. Aki nem ért egyet a tervezettel, az kiegészítheti a javaslatot.

Emellett gyorsabban kapják majd vissza a jó adózó cégek a nekik járó áfát. Nem kell majd adót fizetni az elektromos autók után, a fuvarozók pedig leírhatják iparűzési adójukból az útdíj egy részét. Az unióval sikerült megegyezni, a jövőben lehet otthon pálinkát főzni, de adójegyet kell venni minden literhez.

Aki átszervezi a NAV-ot 

Az adóhatóság átszervezéséről hamarosan dönt a kormány. Annyi már most kiderült, hogy Tállai András, a nemzetgazdasági tárca miniszterhelyettese és parlamenti államtitkára az adóhatóság átalakításáért felelős kormánybiztos lesz. Megbízatása december 31-ig szól, az új állásért nem kap még egy fizetést. Tállai András lesz az új adóügyi államtitkár is, és ezzel automatikusan a NAV vezetője.

 

Rendkívüli kiadások és adóváltozások 2016 Január 1-től

Az idei tartalékot is elkezdte felélni a kabinet. Egyetlen döntéssel több mint 25 milliárd forintot csoportosít át a kormány a költségvetés vésztartalékának számító Országvédelmi Alapból előre nem látott, rendkívüli kiadások fedezésére. A 25,8 milliárd forintot főleg honvédelmi, belügyi és rendőrségi feladatokra költik még az év végéig, derült ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból.

Rendkívüli béremelés 

Október 20-án kerül a kormány elé az az előterjesztés, amely szerint két lépcsőben emelnék a felsőoktatásban dolgozók bérét – közölte az Országgyűlés kulturális bizottságának fideszes alelnöke. A gazdaság állapotának függvényében 2016 januárjától a tanársegédek 25 százalékos, az adjunktusok 32 százalékos béremelést kapnának. Előbbieknél ez havi 40 ezer, utóbbiaknál 70 ezer forint növekményt jelent majd – részletezte Pósán László. A következő lépcsőben, 2018 januárjától a docensek és professzorok bérét emelnék.

Rendkívüli munkatörvénykönyv 

88 oldalas törvénymódosítást tett közzé a kormány, amely az alig hároméves munkatörvénykönyvet írná részben újra. Az új szabályokat a tervek szerint 2016 januárjától már alkalmazni kell, holott a törvénycsomag csak a következő hetekben kerülhet a parlament elé.

Jövőre újra változhat a munka törvénykönyve

Forrás: MTI/Balázs Attila

Rendkívüli visszahívás 

A német szövetségi közlekedési felügyelet 2,4 millió autó visszahívására kötelezte Németországban a Volkswagent a dízelmotorok emissziós értékeit manipuláló szoftver miatt. A német Bild lap értesülése szerint a KBA elutasította a Volkswagen javaslatát arra, hogy az érintett járművek tulajdonosai önkéntes alapon vigyék vissza a szervizekbe autóikat javításra.

Ausztriában 363 ezer, a Volkswagen konszern által gyártott dízelautót hívnak vissza a motorok emissziós értékeit manipuláló botrány miatt, közölte az osztrák közlekedési minisztérium. A tárca bejelentése szerint a visszahívás idejét a németországi intézkedések fényében határozzák meg, az érintett autótulajdonosokat a Volkswagen importőr, a Porsche Austria értesíti majd.

Rendkívüli taxióra 

A brit legfelsőbb bíróság ítélete szerint az Uber appja nem minősül taxaméternek, mert nem maga a készülék számítja a fuvardíjat, hanem egy külső szerver. Londonban csak a hivatásos taxisok használhatnak taxamétert. A pert a londoni közlekedési vállalat indította a taxisok nyomására.

Az Egyesült Államokban pedig csomagküldő szolgáltatást indított az Uber UberRush néven. A flotta legnagyobb részét kerékpárok és hibrid meghajtású autók alkotják.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Be the first to comment on "Adóbevallás 2016 – nem szűnik meg, csak átalakul a 1553 adónyilatkozat"

Leave a comment