Hírközpont – hírek

Anyasági támogatás 2015, igénylése, összege, nyomtatvány

Anyasági támogatás 2015, igénylése, összege, nyomtatvány

 

Anyasági támogatásra jogosult a szülést követően

a) az a nő, aki terhessége alatt legalább négy alkalommal – koraszülés esetén legalább egyszer – terhesgondozáson vett részt; (az anyasági támogatás jogosultat akkor is megilleti, ha a gyermek halva született)

b) az örökbefogadó szülő, ha a szülést követő hat hónapon belül az örökbefogadást jogerősen engedélyezték;

c) a gyám, ha a gyermek a születését követően hat hónapon belül – jogerős határozat alapján – a gondozásába kerül.

Nem jár anyasági támogatás, ha

 

Az anyasági támogatás összege

Az anyasági támogatás – gyermekenkénti – összege azonos a gyermek születésének időpontjában érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének 225%-ával (2013. évben 64 125,-Ft), ikergyermekek esetén 300%-ával (2013. évben 85 500,-Ft).

Az anyasági támogatás iránti kérelem

Az anyasági támogatás iránti igény benyújtása az Kérelem anyasági támogatás megállapítására” című formanyomtatvány kitöltésével történik. A formanyomtatvány tartalmazza a kérelemhez benyújtandó iratok, illetve iratmásolatok körét. A formanyomtatvány ingyenes. Az igényelbíráló szerv az igénylő lakóhelye szerint illetékes Magyar Államkincstár megyei igazgatósága, illetve, ha az igénylő munkahelyén működik ilyen, akkor a családtámogatási kifizetőhely.

Az anyasági támogatásra vonatkozó igényt a szülést követő hat hónapon belül lehet benyújtani!

  • az igénylő természetes személyazonosító adataira vonatkozóan: érvényes személyi igazolvány, személyazonosító igazolvány, kártyatípusú gépjárművezetői engedély vagy útlevél másolatát;
  • halva született gyermek esetén a halvaszületés tényét bizonyító okirat eredeti példányát;
  • a terhesgondozást végző orvos igazolását arról, hogy a szülő nő terhessége alatt legalább négy alkalommal – koraszülés esetén legalább egyszer – terhesgondozáson részt vett. Az igazolás másolati példánya is elfogadható. (Amennyiben a szülő nő hitelt érdemlően igazolja, hogy a terhesség időtartama alatt megszakítás nélkül legalább 5 hónapig egybefüggően külföldön tartózkodott, úgy az igazolást nem kell az igényhez mellékelni.);
  • ha az anya a támogatás felvételét megelőzően meghalt, az anya halotti anyakönyvi kivonatának másolatát;
  • örökbefogadó szülő igénylése esetén – az örökbefogadást engedélyező jogerős határozat másolatát;
  • gyám igénylése esetén – a gyámhatóság jogerős határozatának másolatát arról, hogy a gyermek a gyám gondozásába került.

Az anyasági támogatás – gyermekenkénti – összege azonos a gyermek születésének időpontjában érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének 225%-ával, (2013-ban 64.125,-Ft) ikergyermekek esetén 300%-ával (2013-ban 85.500,-Ft/ikergyermek).

Utalás, kifizetések:

Az anyasági támogatás iránti igényt – amennyiben hiánypótlásra nincs szükség -, az igény beérkezésétől számított 8 napon belül kell elbírálni, és a jogosultság megállapítása esetén soron kívül kiutalni. A támogatást az igénylő által az igénybejelentésen megjelölt fizetési számlájára (bankszámlájára/folyószámlájára) vagy lakcímére utalja ki az igényelbíráló szerv. Azonnali, készpénzben történő kifizetésre nincs lehetőség.

Exit mobile version