Bérek, fizetések csökkennek a a vasárnapi boltzár miatt

Az áruházláncok kivárnak: egyelőre nem bocsátanak el alkalmazottakat a vasárnapi zárva tartás miatt. Azonban több éjjel-nappali bolt is bezárásra kényszerül este 22 órától a szigorítás miatt, ez viszont hamar leépítésekkel járhat.

Egymás sarkát taposták szombaton a vevők több budapesti üzletben. Március 15-től a nagyobb boltok nem tarthatnak nyitva vasárnap, a bevásárlást hétfőtől szombatig kell elintézniük a magyaroknak – derül ki a Hír TV beszámolójából.

A nagyobb sorállás elkerülhetetlen. Ez azt is fogja egyidejűleg jelenteni, hogy a vásárlásra fordítható idő megrövidül, és ebben az esetben feltehetően összességében a családok kevesebbet fognak vásárolni

 – mondta el Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Hét közben az üzletek tovább tartanak nyitva, ez az üzletláncok egyik válasza a vasárnapi zárva tartásra. A másik pedig a létszámstop.

A Spar jelentős költségmegtakarítási intézkedéseket léptetett életbe az elmúlt hetekben, melynek köszönhetően a munkaerő toborzását lelassítottuk, de elbocsátásokat ettől függetlenül nem tervezünk. A vasárnapi bérpótlék kiesésével kapcsolatosan folyamatosan dolgozunk olyan megoldásokon, amelyekkel a bérkiesést kompenzálni tudjuk a dolgozóink felé

 – mondta el Maczelka Márk, a Spar Magyarország kommunikációs vezetője.

Ha a dolgozó beosztása nem fix, 18 órától délutáni bérpótlék jár neki. De a délutáni bérpótlék kevesebb az eddigi, 50 százalékos vasárnapi bérpótléknál.

Az egyik svéd bútoráruháznak több mint hétszáz alkalmazottja van Magyarországon. Az ő pénztárcájuk is vékonyabb lesz a vasárnapi zárva tartás miatt.

Természetesen minden olyan pótlékot megkapnak, amit előír a munka törvénykönyve, beleértve a hétvégi és a délutáni pótlékot is (…). Ha arra kérdez rá, hogy a maximális megkapható bér az összességében alacsonyabb lesz-e, akkor a válaszom igen

– mondta el Varga-Nagy Eszter, az IKEA Magyarország PR-munkatársa.

Több éjjel-nappali bezár

Több éjjel-nappali bolt is bezárásra kényszerül 22 órától a tegnaptól hatályos szigorítás miatt. A Hír TV-nek nyilatkozó kereskedő szerint a nyitvatartási idő korlátozása elbocsátásokkal járhat. Ma már csak azok az üzletek lehetnek nyitva éjszaka, amelyek 200 négyzetméternél kisebbek és a tulajdonos vagy családtagja áll a pult mögé.

Be the first to comment on "Bérek, fizetések csökkennek a a vasárnapi boltzár miatt"

Leave a comment