Bevezetik a vasárnapi zárva tartást a boltokban

Csak néhány kivételes üzlet tarthatna nyitva vasárnaponként márciustól – írja a Magyar Nemzet.

Újratárgyalja a kormány azt a korábbi KDNP-s javaslatot, miszerint vasárnaponként és munkaszüneti napokon tartsanak zárva bizonyos kereskedelmi egységek. A Magyar Nemzet birtokába került törvénymódosító javaslat szerint jövő év március elsejétől a hét utolsó (munkaszüneti) napján nem tarthatnak nyitva a bevásárlóközpontok és a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletek. A korlátozás alól mentesülnek a dohányboltok, a gyógyszertárak és a benzinkutak, valamint az újság- és virágárusok, míg a pékáruboltok külön szabályok alapján nyitva lehetnek vasárnap is. Így például ezek a szaküzletek vasárnaponként délig fogadhatják a vásárlókat.

A törvényjavaslat 2016-tól a világörökségi területeken bezáratná a diszkontokat, a nagyméretű szupermarketeket és a hipermarketeket.

Fő szabály szerint az üzletek a jövőben reggel 6 és este 10 óra között lehetnek nyitva Magyarországon. A törvényben nem említett, más típusú egységek is lehetőséget kaphatnak a vasárnapi üzemelésre a jövőben, erről bizottság dönt majd, míg az önkormányzatok határozhatnak majd a területükön működő kisboltok hosszabb nyitva tartási idejéről.

A törvénytervezet indokolása szerint olyan szabadnapot kívánnak biztosítani a lehető legtöbb embernek, amelyen a családi együttlétre lehetőséget adó időt nem kurtítja még a vásárlással eltöltött idő.

Be the first to comment on "Bevezetik a vasárnapi zárva tartást a boltokban"

Leave a comment