Hírközpont – hírek

Devizahitel forintosítása: 185-ös árfolyamon forintosítanák a frankhiteleket

Az MSZP országos választmánya szombaton politikai állásfoglalásban kérte fel a párt frakcióját, hogy országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezze a devizahitelek 2015-ig történő forintosítását.

 

A szocialista testület döntését Botka László, a választmány elnöke és Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője ismertette újságírókkal szombaton, Budapesten.

Botka László hangsúlyozta, arra szeretnék kötelezni a kormányt, hogy a devizahitelek év végéig történő forintosításakor legfeljebb a 2010 áprilisi átlagos devizaárfolyamokat alkalmazza, amikor egy euróért 265 forintot, egy svájci frankért pedig 185 forintot kellett fizetni. Az ellenzéki politikus emellett fontosnak nevezte, hogy a kabinet a pénzügyi rendszer stabilitását nem veszélyeztető módon oldja meg a bajba került hitelesek problémáit.

Botka László elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány legutóbbi nyilatkozataiban „2015 tavaszára tolta” a devizahitelesek megsegítését. A szocialisták választmánya állásfoglalásában úgy fogalmaz, az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának egyik legfájdalmasabb következménye a devizahitelesek helyzetének radikális romlása. A jegybank statisztikái szerint ugyanis egy átlagos havi törlesztőrészlet 2010 óta 70 százalékkal emelkedett, amely nagyobb részben az árfolyamkülönbség alakulásából ered – olvasható a dokumentumban.

A kormány pénteken nyújtotta be az Országgyűlésnek azt a törvényjavaslatot, amely alapján a pénzügyi intézményeknek el kell számolniuk fogyasztóikkal a múltbeli túlfizetéseket, a kiszámítási és elszámolási módszertan részletszabályainak megállapítását ugyanakkor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kompetenciájába utalja.

Exit mobile version