Hírközpont – hírek

Devizaperek: elbukott a magyar bank

A bíróság szóbeli indoklásában közölte: az ászf-ek nem felelnek meg az átláthatóság feltételének. A fogyasztó nem tudta ellenőrizni, hogy a többletterhek jogosak-e, nem tudott fellépni a pénzügyi intézménnyel szemben, ha őt a körülmények változása hátrányosan érintette írja a napi.hu.

A felperes bank jogi képviselője a határozathirdetést követően újságírói kérdésre annyit mondott: a határozat nem volt váratlan, hiszen eddig csak elutasító döntések születtek. Arra a kérdésre, hogy fellebbeznek-e, nem tudott válaszolni.

A bíróság azt vizsgálta, hogy a felperes olyan helyzetbe hozta-e a fogyasztót, hogy megfelelően fel tudja-e mérni a kötelezettségeit, amelyek a szerződéskötés után bekövetkezett körülmények változása miatt megemelik a fizetési kötelezettségét, azaz tisztában volt-e többletkötelezettségeivel.

A bíróság közölte: a szerződéses feltételek akkor felelnek meg a világos, érthető megfogalmazás, az átláthatóság elvének, ha a szerződéskötéskor, illetve az ezt követően bekövetkezett körülmények változásakor ellenőrizhetővé teszik a fogyasztó számára a többletkötelezettség változásának irányát, mértékét. A szerződésmódosítást lehetővé tevő kikötésnek meg kell határoznia a fogyasztó szerződéses terheinek lehetséges alakulását. A szerződéses rendelkezésekből ki kell tűnnie, hogy az oklistában felsorolt körülmények milyen okból, milyen mértékben és milyen módon hatnak ki a bank által felszámított kamat, költség és díj mértékére.

Mindezeket figyelembe véve a bíróság a felperes bank keresetét elutasította, a pénzintézetet az alperesi perköltség, 337 820 forint megfizetésére kötelezte. Mérsékelte a bíróság ugyanakkor az alperesi perköltséget, mert figyelembe vette a kifejtett tevékenység módját és a per időtartamát. A fellebbezés benyújtására a határozathirdetéstől számított nyolc nap áll rendelkezésre.

Így állnak a devizaperek:

Az állam ellen keresetet benyújtók adatai
Cégnév Benyújtás időpontja Első tárgyalás napja Megjegyzés
Bankok      
AXA Bank Europe SA Aug. 19. Aug. 27. Első fokon az állam nyert.
Banco Primus Fióktelep Magyarország Aug. 25. Szept. 2.  
Buda Regionális Bank Zrt. Aug. 25.    
Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank Zrt. Aug. 18.    
CIB Bank Zrt.. Aug. 15.    
DRB Dél-Dunántúli Regionális Bank Zrt. Aug. 25.    
Duna Takarék Bank Zrt. Aug. 18.    
ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. Aug. 25.    
Erste Bank Hungary Zrt. Aug. 18. Aug. 26. Ítélethirdetés szeptember 10-én.
EvoBank Zrt. Aug. 18. Aug. 26. Első fokon az állam nyert.
FHB Jelzálogbank Nyrt. Aug. 22. Aug. 29. Ítélethirdetés szeptemberben 5-én.
FHB Kereskedelmi Bank Zrt. Aug. 25. Szept. 2.  
K&H Bank Zrt. Aug. 18. Aug. 25. Ítélethirdetés szeptember 9-én.
KDB Bank Európa Zrt. Aug. 18.    
Kinizsi Bank Zrt. Aug. 25. Szept. 2.  
MagNet Közösségi Bank Zrt. Aug. 25.    
Magyar Cetelem Bank Zrt. Aug. 15. Szept. 3.  
Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. Aug. 18. Aug. 26. Ítélethirdetés szeptember 9-én.
Merkantil Váltó- és Vagyonbefektető Bank Zrt. Aug. 18.    
MKB Bank Zrt. Aug. 18. Aug. 25. Ítélethirdetés szeptember 9-én.
OTP Bank Nyrt. Aug. 18.    
OTP Jelzálogbank Zrt. Aug. 18.    
Pannon Takarék Bank Zrt. Aug. 25. Szept. 2.  
Porsche Bank Zrt. Aug. 25. Szept. 1. Ítélethirdetés szeptember 16-án.
Raiffeisen Bank Zrt. Aug. 18. Aug. 26. Ítélethirdetés szeptember 10-én.
Sberbank Magyarország Zrt. Aug. 18. Szept. 1. Ítélethirdetés szeptember 16-án.
Sopron Bank Burgenland Zrt. Aug. 18. Aug. 26. Ítélethirdetés szeptember 10-én.
UniCredit Bank Hungary Zrt. Aug. 18.    
Pénzintézetek      
Alba Takarékszövetkezet Aug. 21. Aug. 29. Első fokon az állam nyert.
Aegon Magyarország Hitel Zrt. Aug. 22. Szept. 1. Ítélethirdetés szeptember 16-án.
Argenta Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt. Aug. 22.    
Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Aug. 22.    
Budapest Autófinanszírozási Zrt. Aug. 18. Szept. 2.  
CIB Ingatlanlízing Zrt. Aug. 15., újra: 22. Aug. 29. Ítélethirdetés szeptember 12-én.
CIB Lízing Zrt. Aug. 15.    
Credit House Magyarország Ingatlanfinanszírozási Zrt. Aug. 22.    
Eger és Környéke Takarékszövetkezet Aug. 22.    
Erste Lakáslízing Zrt. Aug. 22. Szept. 1. Ítélethirdetés szeptember 16-án.
Felsőzsolca és Vidéke Takarékszövetkezet Aug. 22. Aug. 29. Ítélethirdetés szeptember 10-én.
FHB Ingatlanlízing Zrt. Aug. 22.    
Fókusz Takarékszövetkezet Aug. 25.    
Füzes Takarék Szövetkezeti Hitelintézet Aug. 25.    
Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet Aug. 19.    
Hévíz és Vidéke Takarékszövetkezet Aug. 19.    
Hungária Takarék Takarékszövetkezet Aug. 25.    
Hypo Alpe-Adria Leasing Zrt. Aug. 25. Szept. 2.  
Impuls-Leasing Hungária Pénzügyi Lízing Zrt. Aug. 22.    
Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet Aug. 18. Aug. 22. Első fokon az állam nyert.
Korona Kredit Jelzáloghitel Zrt. Aug. 22.    
Környe-Bokod Takarékszövetkezet Aug. 18. Aug. 26. Ítélethirdetés szeptember 10-én.
Lakiteleki Takarékszövetkezet Aug. 25.    
Lombard Ingatlan Zrt. Aug. 25. Szept. 1. Ítélethirdetés szeptember 16-án.
Lombard Pénzügyi és Lízing Zrt. Aug. 25. Szept. 2.  
Mecsek Takarék Szövetkezet Aug. 25.    
Merkantil Car Gépjármű Lízing Zrt. Aug. 18.    
Milton Hitelezési Zrt. Aug. 18. Aug. 25. Első fokon az állam nyert.
MKB-Euroleasing Autóhitel Zrt. Aug. 18. Aug. 26. Ítélethirdetés szeptember 10-én.
MKB-Euroleasing Autólizing Zrt. Aug. 18. Aug. 26. Ítélethirdetés szeptember 10-én.
Nagykáta és Vidéke Takarékszövetkezet Aug. 25.    
Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezet Aug. 25.    
OTP Ingatlanlízing Zrt. Aug. 18.    
Örkényi Takarékszövetkezet Aug. 25. Szept. 1. Ítélethirdetés szeptember 16-án.
Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet Aug. 21.    
PSA Finance Hungária Zrt. Aug. 18., újra: 22. Szept. 1. Ítélethirdetés szeptember 8-án.
Raiffeisen Lízing Zrt. Aug. 18. Aug. 26. Ítélethirdetés szeptember 10-én.
Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet Aug. 21. Aug. 29. Ítélethirdetés szeptember 12-én.
Retail Prod Zrt. Aug. 18. Szept. 1. Ítélethirdetés szeptember 16-án.
Sajóvölgye Takarékszövetkezet Aug. 22.    
Santander Consumer Finance Pénzügyi Vállalkozás Zrt. Aug. 25. Szept. 2.  
Savaria Takarékszövetkezet Aug. 25. Szept. 1. Ítélethirdetés szeptember 15-én.
Summit Pénzügyi Zrt. Aug. 25. Szept. 2.  
Szabolcs Takarékszövetkezet Aug. 22.    
Széchenyi István Hitelszövetkezet n.a. Szept. 3.  
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet Aug. 25.    
Szigetvár Takarékszövetkezet Aug. 18.    
UCB Ingatlanhitel Zrt. Aug. 15.    
UniCredit Ingatlanlízing Szolgáltató Zrt. Aug. 22. Aug. 28. Ítélethirdetés szeptember 11-én.
UniCredit Leasing Hungary Pénzügyi Szolgáltató Zrt. Aug. 22. Szept. 1. Ítélethirdetés szeptember 16-án.
UniCredit Leasing ImmoTruck Pénzügyi Szolgáltató Zrt. Aug. 22. Szept. 1. Ítélethirdetés szeptember 16-án.
Forrás: Fővárosi Törvényszék
Exit mobile version