Elvették a rászoruló gyerekek pénzét – és a kormány furcsa dologgal magyarázkodik !!!

Gyermekvédelem helyett sport

Mivel magyarázza a minisztérium hogy inkább sportra költik azt a pénzt ami a rászorulók gyermekere kellene?!?!

A minisztérium szerint semmi baj nincs

 

Megkerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hiszen érdekelt az ő álláspontjuk is az átcsoportosításról. Azt kérdeztük, hogy nem érinti-e hátrányosan a gyermekvédelem hazai rendszerét, ha kiesik 182 millió forint, de kíváncsiak voltunk arra is, hogy vajon annyira rendben megy minden e téren Magyarországon, hogy belefér egy ekkora átcsoportosítás.

Kérdéseinkre a tárca a következő kurta választ küldte: „A szociális ágazat minden területére legalább annyi forrás jut, mint az idén, a gyermekétkeztetésre és a szociális ellátásokra pedig lényegesen több pénz jut. Jövőre 16 milliárd forinttal emelkedik a szociális szolgáltatásokra, gyermekvédelmi és gyermekjóléti szolgáltatásokra szánt állami keret. Az említett összeg nem levonásra került, hanem átcsoportosították, tehát nem elvonás történt a területről.”

PEDIG IGEN IS VAN BAJ !!!

Évekig titkolt bántalmazások és gyermekszegénység

A szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás az egész országot megrázta. Éveken át leírhatatlan kegyetlenkedéseket kellett kiállnia három gyermeknek, akiket saját szüleik kínoztak.

Az esetre évekig nem derült fény, csak akkor bukott ki az ügy, amikor a hatóságok vizsgálódni kezdtek, miért maradnak ki az iskolából a hét-nyolc-kilenc éves gyerekek.

Az önkormányzat vizsgálata előbb mindent rendben talált a helyi gyermekvédelmi rendszerben, majd miután ez komoly felháborodást keltett országosan, Navracsics Tibor akkori igazságügyi miniszter nyomására egy családgondozót elbocsátottak.

A minisztérium is tudja, hogy nincs rendben valami

Navracsics helyét azóta Trócsányi László vette át, így próbáltuk megkérdezni az új igazságügyi tárcát, hogy látják, mi a probléma a gyermekvédelmi rendszerrel.

De sajnos erre nem kaptunk választ!!!

ÉS AKKOR MÉG AZT MONDJÁK MAGYARORSZÁG JOBBAN TELJESÍT !!!

HÁT SZÉGYEN RÁJUK

 

Be the first to comment on "Elvették a rászoruló gyerekek pénzét – és a kormány furcsa dologgal magyarázkodik !!!"

Leave a comment