FIGYELEM! Élelmiszersegély országszerte >>>INGYENES ÉLELMISZER, RUHA, SEGÉLYCSOMAG HÚSVÉTRA!

FIGYELEM! Élelmiszersegély országszerte >>>INGYENES ÉLELMISZER, RUHA, SEGÉLYCSOMAG HÚSVÉTRA!

Bárki jelentkezhet érte, családok, idősek, nyugdíjasok és egyedülállók is!

Itt vannak a helyszínek, ahol jelentkezhet érte >>>
ORSZÁGOSAN VANNAK HELYSZÍNEK!

Immár hagyományosan az idei nagyböjtben is országszerte gyűjt tartós élelmiszert a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) – közölte az MKPK titkára csütörtökön Budapesten, a testület tavaszi üléséről beszámoló sajtótájékoztatón.

Mohos Gábor elmondta: a felajánlásokat a jövő heti vasárnapi szentmise alkalmával és az azt követkő hétköznapokon, egészen március 26-ig várják a templomokban, az erre kijelölt helyeken.

Hozzátette, idén is lehetőség van arra, hogy az egyházmegyei karitászközpontokban leadhassák adományaikat a hívek, valamit Budapesten a Szent István-bazilika mellett található, karitászemblémával ellátott teherautónál is várják a felajánlásokat. Az adományokat a Katolikus Karitász juttatja majd el a rászorulókhoz.

MUTATJUK HOL KÉRHET SEGÍTSÉGET, TARTÓS ÉLELMISZERCSOMAGOT, RUHÁKAT HA BAJBAN VAN >>>>

Ne féljen segítséget kérni!
A segítség mindig személyes kapcsolat. Ezért fontosnak tartjuk, hogy lakóhelye közelében kerüljön kapcsolatba valamelyik munkatársunkkal.

Ha nem tudja, hogy lakóhelye közelében hol van karitászcsoport, kérjük, forduljon egyházmegyéje karitász központjához, ahol készségesen segítenek munkatársaink.

Az országos program keretében az EU-s forrásból előállított élelmiszereket az MVH a vele – nyertes pályázat alapján – szerződött segélyszervezetek, így például a Katolikus Karitász Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász közreműködésével juttatja el a magyarországi rászorulók részére.

Országos Központ – Ügyfélszolgálat

Cím: 1111 Budapest, Bartók Béla út 30.
Postacím: 1519 Budapest Pf. 239
Telefon: 1 / 372-0910
Telefax: 1 / 372-0914
e-mail: office@caritas.org.hu
Bankszámla: Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Karitász Szervezete:

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász
4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 10.
Tel./Fax: (42) 950-475
Vezető: Mészáros László igazgató
e-mail: keletcaritas@gmail.com
honlap: www.keletkaritasz.hu

Egri Főegyházmegye Karitász Szervezete:

Főegyházmegyei Karitász
3300 Eger, Szaicz Leó út 7.
Tel./Fax: (36) 518-602
Vezető: Ft. Árvai Ferenc igazgató

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Karitász Szervezete:

Szent Erzsébet Karitász Központ
1067 Budapest, Hunyadi tér 3.
Tel.: (1) 351-1977
Fax: (1) 478-0896
Vezető: Ft. Écsy Gábor igazgató
honlap: www.karitaszkozpont.hu

Győri Egyházmegye Karitász Szervezete:

Győri Egyházmegyei Karitász
9027 Győr, Kandó Kálmán u. 10.
Tel.: 96/283-038
Vezető: Szabó György igazgató
e-mail: gyorcaritas@gmail.com

Hajdúdorogi Főegyházmegye Karitász Szervezete:

Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitász
Tel: (30) 448 5328
Vezető: Ft. Jaczkó Dániel igazgató
e-mail: karitasz@gorogkatolikus.hu

Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Karitász Szervezete:

Kalocsa Főegyházmegyei Katolikus Karitász
6300 Kalocsa, Szentháromság tér 1.
Tel.: (78) 462-166
Vezető: Szántó Ambrus igazgató
e-mail: kalocaritas.kalocsai@gmail.com
honlap: http://www.kalocsakaritasz.hu/

Kaposvári Egyházmegye Karitász Szervezete:

Kaposvári Egyházmegyei Karitász
7400 Kaposvár, Füredi u. 65-67.
Vezető: Nagy Dorottya igazgató
Tel.: (30) 660 9592
e-mail: kaposvarikaritasz@gmail.com
honlap: http://www.kaposvarikaritasz.hu/

Miskolci Egyházmegye Karitász Szervezete:

Miskolci Egyházmegyei Karitász
3526 Miskolc, Szeles u. 59.
Tel.: (47) 384 469
Vezető: Ft. Pál Miklós igazgató
Mobil: (30) 437 9364
e-mail: pal11miklos@t-online.hu

Nyíregyházi Egyházmegye Karitász Szervezete:

Egyházmegyei Karitász
4400 Nyíregyháza, Bethlen G. u. 5.
Vezető: Ft. Orosz István igazgató
e-mail: oroszatya@gmail.com

Pannonhalmi Főapátság Karitász Szervezete:

Pannonhalma Egyházmegyei Karitász
9090 Pannonhalma, Vár u. 1.
Tel./Fax: (96) 570 100
VEzető: Ft. Lőrincz Pál osb
e-mail: karitasz@osb.hu

Pécsi Egyházmegye Karitász Szervezete:

Pécsi Egyházmegyei Karitász
7621 Pécs, Janus Pannonius u. 4.
Tel./Fax: (72) 532 207
Vezető: Besenczi Zsolt Gábor igazgató
e-mail: karitasz@pecs.egyhazmegye.hu
honlap: www.pecsi-karitasz.hu

Szeged-Csanádi Egyházmegye Karitász Szervezete:

Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász
6723 Szeged, Csongor tér 8.
Tel: (20) 823 3779
Vezető: Kothencz János igazgató
e-mail: szegedikaritasz@gmail.com
honlap: www.szegedcsanadikaritasz.hu

Székesfehérvári Egyházmegye Karitász Szervezete:

Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász
8000 Székesfehérvár, Lövölde út 28/a
Tel.: (22) 506-828, Fax: (22) 506-829
Vezető: Nagy Lajosné Krisztina igazgató
e-mail: albacaritas2016@gmail.com
honlap: www.albacaritas.communio.hu

Szombathelyi Egyházmegye Karitász Szervezete:

Szombathelyi Egyházmegyei Karitász
9700 Szombathely, Hollán E. u. 2.
Tel./Fax: (94) 318-560
Vezető: Tuczainé Régvári Marietta igazgató
e-mail: szombathelyikaritasz@gmail.com
honlap: www.karitaszszombathely.hu

Váci Egyházmegye Karitász Szervezete:

Váci Egyházmegyei Karitász
2600 Vác, Migazzi tér 6.
Tel./Fax: (27) 814-174
Vezető: Fieszl András igazgató
e-mail: caritas@vaciegyhazmegye.hu
honlap: www.karitasz.vaciegyhazmegye.hu

Veszprémi Főegyházmegye Karitász Szervezete:

Veszprémi Főegyházmegyei Karitász
8200 Veszprém, Vár u 25.
Tel.: (88) 428-638, Fax: (88) 428-638
Vezető: Ft. Szíjártó László igazgató
e-mail: veszpremkaritasz@yahoo.com
honlap: www.karitaszveszprem.hu Forrás cikk:karitasz.hu

Kérem ossza meg Ön is, mert nagyon sok embernek segíthet az információval, sokan szorulnak rá! Segítsünk egymásnak egy megosztással!

4 Comments on "FIGYELEM! Élelmiszersegély országszerte >>>INGYENES ÉLELMISZER, RUHA, SEGÉLYCSOMAG HÚSVÉTRA!"

  1. Jo napot hol lehet igényelni.az élelmiszer csomagot hol juthatnék hozzá nekem is jol jönne van 4 gyermekem nekünk is jo volna ez a segitség remélem nekünk is jut

  2. jonapot kivánok énis szeretnék kérni élelmiszer csomagot hol lehet igényelni nemtudom kaphatok e mert mijota édes apjuk 3 kis korumnak 7 azóta sehonan semit nem kapunk de nem értem miért is és hol juthatok hozá

  3. Jonapot kivànok èn is szeretnèk igènyelni èlelmiszercsomagot. Hol lehet ezt igènyelni? 3 kiskoru gyermekem van nekünk is jol jőnne ha jutna. Előre is kőszőnőm.

  4. Tiszteletem!
    Elnézést kérek a zavarásért, de remélem, minél több emberhez eljuttathatom ezt az üzenetet.
    Tartós élelmiszereket, nagy méretű ruházatot (5-6-7XL), pólót, top felsőt, pulóvert, alsóneműt, (a gyermek erősen ruha-gombfóbiás) háztartási eszközöket, hasznos dolgokat gyűjtök egy nagy szegénységben élő magyar, budapesti családnak. Önhibájukon kívül kerültek ilyen helyzetbe, de kérni így sem kérnek. A 63 éves édesanya leszázalékolt beteg kisnyugdíjas, aki súlyosan beteg 37 éves gyermekét egyedül tartja el, rokoni és állami segítség nincsen. Rengeteg pénzt elvisz a rezsi, a sok életmentő gyógyszer, s élelemre már alig futja. Ha bárki tud egy kis aprósággal is, kérem segítsen, vagy ha nem tud, akkor ezt az üzenetet küldje tovább, hátha valaki segít majd. Pénzt nem fogadok el!
    A segítséget előre is köszönöm.

Hozzászólás a(z) Gencsi Péterné bejegyzéshez Válasz megszakítása