Hírközpont – hírek

Fizetős M0 – lesznek változtatások a fizetős útszakaszoknál még 2015-ben

Fizetős M0 – lesznek változtatások a fizetős útszakaszoknál még 2015-ben

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint lesz néhány változtatás az útdíjszabályozásban, de Rogán Antal ezekről azt mondta, nem szeretné a kormánydöntést megelőlegezni.
 

A politikus szerdán Budapesten, újságírók előtt kérdésre közölte: tudomása szerint a kormány a szerdai ülésén érdemben foglalkozott a témával.

A próbaüzem január végéig tart, vagyis még tíz napja van a kabinetnek a döntésekre – mondta.

A Fidesz-frakció az új szabályozás alapelveivel egyetért – közölte a képviselőcsoport vezetője, kiemelve, hogy az e-matricával az autósok csaknem hetven százaléka olcsóbban veheti igénybe az autópálya- és gyorsforgalmi úthálózatot, mint eddig. A fideszes politikus igazságosabbnak is nevezte az új rendszert.

„Azt gondolom, lesz néhány változtatás”, és ezekkel együtt már a végleges rendszer kezdi meg működését február elsejétől – mondta Rogán Antal.

Exit mobile version