Foglalkoztatást bővítő bértámogatás 2015 – 2016 – járulék és bértámogatások

Foglalkoztatást bővítő bértámogatás  – járulék és bértámogatások 2015/2016

 

A hátrányos helyzetű, továbbá megváltozott munkaképességű álláskeresők tartós, munkaviszony keretében történő foglalkoztatásának megteremtése érdekében a Munkaügyi Központ a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő munkaadó részére bértámogatást nyújthat több fajta létezik ezekből is, van amikor csak bér vagy csak járulék támogatást nyújtanak 2015-től, a támogatások mértéke és időpontjai is mások, mert van ahol bértámogatás csak 6 hónapra jut egy munkavállaló után de viszont járulék támogatást adnak akár 2 évre is. A másik verzió, hogy a bértámogatásra csak 60%-jut 9 hónapra és 3 hónapra 50% de ebben az esetben a járulékkedvezmény csak 12 hónap azaz 1év. Aki köztartozással rendelkezik és nem tud Apeh azaz Nav nullás igazolást hozni az nem kap semmilyen támogatást !

 

A hátrányos helyzetű személy munkaviszony keretében történő foglalkoztatáshoz a munkabér és járuléka legfeljebb 50 százalékának, megváltozott munkaképességű személy esetében legfeljebb 60 százalékának megfelelő összegű támogatás nyújtható legfeljebb egy évi időtartamra. A támogatás legfeljebb egyévi időtartamra, a legalább huszonnégy hónapja álláskeresőként nyilvántartott személy foglalkoztatásához legfeljebb kétévi időtartamra nyújtható.

A Munkaügyi Központ általános leírását itt érheti el.

A munkaügyi központok feladatai közé tartozik az illetékességi területükön lévő kirendeltségek irányítása.

 

A munkaügyi központok fontosabb feladatai:

 

  1. munkahelyteremtéssel és a közfoglalkoztatási támogatásokkal kapcsolatos feladatokat végzése.
  2. az álláskeresők ellátási rendszerének és az álláskeresők részére saját hatáskörben nyújtott támogatások rendszerének működtetése.
  3. ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik, elbírálják másodfokon a kirendeltségek által hozott határozatok elleni fellebbezéseket.
  4. a közfoglalkoztatási munkavégzés közfoglalkoztatási szerződésben foglaltak szerinti teljesítésének ellenőrzése.
  5. kapcsolatot tartanak a munkaerő-piaci szereplőkkel és munkaerő-piaci ellenőrzéssel kapcsolatos feladatokat végeznek.
  6. ellátják azokat a munkaerő-piaci szolgáltatásokkal kapcsolatos feladatokat, amelyeket nem a kirendeltség lát el.

 

A tájékoztató teljes anyaga

 

A kirendeltségek fontosabb feladatai:

 

  1. illetékességi területén ellátják az álláskeresők nyilvántartásba vételére vonatkozó feladatokat.
  2. végzik az álláskeresési járadék, álláskeresési segély megállapításával, szüneteltetésével, megszüntetésével és visszakövetelésével kapcsolatos, továbbá azokkal a foglalkoztatást elősegítő támogatásokkal összefüggő feladatokat, amelyek ellátása nem tartozik a munkaügyi központ hatáskörébe.
  3. munkaközvetítést végeznek, fogadják a munkaerőigényekre vonatkozó bejelentéseket,információt nyújtanak, tanácsokat adnak.
  4. közreműködnek a csoportos létszámleépítések hátrányos következményeinek enyhítésében, ellátják a közfoglalkoztatási támogatási eljárással kapcsolatos hatósági és pénzügyi feladatokat.

További feltételek :

Milyen feltételekkel lehet igénybe venni?
Hátrányos helyzetű személy munkába helyezéséhez bértámogatás állapítható meg, ha a munkaadó:

  • afoglalkoztatástlegalábbatámogatásfolyósításánakidőtartamáravállalja, és

 

  • akérelembenyújtásátmegelőző 12hónaponbelülmunkavállaló munkaviszonyátaműködésikörébenfelmerülő okból, rendesfelmondássalnemszüntettemeg,

 

  • kötelezettségetvállalarra, hogyamunkaviszonytatámogatásidőtartamaalattazelőző pontbanmeghatározottokbólnemszüntetimeg.

Mekkora a támogatás mértéke?

  • Támogatáskéntamunkabér ésjárulékaiegyüttes összegéneklegfeljebb50%-a,

 

  • megváltozottmunkaképességű munkavállaló foglalkoztatásaeseténlegfeljebb60%-a állapítható meg12hónapra.

 

  • Legalább24hónapja álláskeresőkéntnyilvántartottszemélyfoglalkoztatásáhozlegfeljebbkétéviidőtartamranyújtható.

Meg kell szüntetni a támogatás folyósítását, illetőleg a kifizetett támogatást – a kötelezettségszegés arányában, részben vagy egészben – vissza kell fizetni, ha a munkaadó a foglalkoztatási kötelezettségének nem tesz eleget.
Mentesül a visszafizetési kötelezettség alól a munkaadó, ha igazolja, hogy a munkaviszony a munkaadó rendkívüli felmondása, jogutód nélküli megszűnése, vagy a munkavállaló rendes felmondása, halála miatt, illetőleg azonnali hatállyal a próbaidő alatt szűnt meg.

Összeszámítási szabály
A hátrányos helyzetű rétegek foglalkoztatásának támogatásakor alkalmazni kell a 2204/2002.számú EK rendelet 8.cikkének (4) bekezdésében, továbbá a 9. cikkének (2) bekezdésében foglalt összeszámítási szabályokat, amelynek alapján a bértámogatás – más állami támogatással, illetőleg közösségi finanszírozással összevont – összege nem haladhatja meg:

  • bármelyidőszakban (havonta, évente, stb.) amunkavállalókrészérekifizetettmunkabér ésjárulékainak100%-át, és

 

  • bármelyháromévesidőszakalatta15millió euró értékénekmegfelelő forintösszeget.

Abértámogatásikérelmeketamunkaügyiközpontokterületilegilletékeskirendeltségeirekellbenyújtani.

Be the first to comment on "Foglalkoztatást bővítő bértámogatás 2015 – 2016 – járulék és bértámogatások"

Leave a comment