Ingyen mobilház rászorulóknak!!! A Kormány így segít a családokon >>>

Ingyen mobilház rászorulóknak!!! A Kormány így segít a családokon >>>

ITT A VADONATÚJ TÁMOGATÁS!!! MOBILHÁZAK TELJESEN INGYEN!

Rászorulók, családok jelentkezését várják:

A magyar államnak nem igazán van lakáspolitikája, olyan átfogó programja pedig egyáltalán nincs, ami a lakásszegénységben élőket célozná. Ezért aztán minimális erőforrásból gazdálkodó civil szervezetek próbálják a maguk eszközeivel ellátni ezeket a feladatokat, ilyen az Utcáról a Lakásba Egyesület (ULE) is, amelynek képviselői és támogatói bemutatták legújabb projektjük, a mobilház-program első eredményeit a sajtónak Soroksáron. 

A program lényege, hogy az egyesület által megvásárolt telkeken apró, skandináv típusú mobilházakat húznak fel, amelyeket aztán megpályáztatnak rászoruló emberek, családok közt.

A projekt újszerű, sokszereplős konstrukcióban jött létre:1. az ULE saját tőkéjéből megvásárolja a telket;2. a programot támogató befektetők megveszik a házakat,3. az egyesület egy lízinghez hasonlószerződést köt velük, év végén egyösszegben kapják meg a bérleti díjat, aház ára az év során megtérül;4. a házba pedig kedvezményes bérleti díjjal beköltözhet, aki a pályázaton befut.

Ugródeszka lehet a mobilház A programot jelenleg a Biggeorge Holding két tagja, az Otthon Centrum és aBiggeorge Property, valamint a Polgár Alapítvány támogatja. Rajtuk kívül az ULEszerzett még támogatást a telek megvásárlásához a Lakhatást Most szociálislakásügynökségtől, amelyet korábban az egyesület a TESZ MagyarországértAlapítvánnyal közösen hozott létre, de önálló entitásként működik. A soroksáritelek megvételéhez ezen kívül több száz magánszemély mikroadományai járultakhozzá, amelyek két kampánnyal szedett össze az ULE.

A mobilházak, amelyeket az USA-ban és a skandináv államokban is használnakszociális bérlakásoknak, kis alapterületűek, de összkomfortosak. Víz-gáz-villany éscsatorna is van a soroksári telken, amelyre összesen négy házat tesznek majd leönkéntesek segítségével, vagyis maximum kb. 12 embernek nyújtanak majdlakhatást. Két ház már áll, bár a mostani – a képeken is látható – külsejük mégváltozni fog, mert rájuk kerül kívülről egy vastag szigetelés, hogy fenntarthatómódon lehessen őket fűteni – magyarázta Kovács Vera, az ULE munkatársa. Kovács,aki az egyesület alapító tagja arról is beszélt, hogya mobilházak természetesen nem jelentenek végleges megoldást a lakhatásiproblémára, újrakezdési lehetőséget viszont igen.

Környékbelieké a lehetőségÉs hogy kik költözhetnek be? Mivel egyelőre csak négy háztartásnyi embert fognaktudni elhelyezni, az egyesületnek részletesen mérlegelnie kell, kik szorulnak ráleginkább a szűkös kapacitásra. Ehhez felvették a kapcsolatot a Soroksár környékiszociális szolgáltatókkal, például a Családok Átmeneti Otthonával, ezek ügyfeleiközül fognak kikerülni a pályázók, akikkel személyesen is találkoznak majd akiválasztási folyamat során.

A cél azonban több telek megszerzése és mobilházak felhúzása ugyanebben amodellben, hogy többen juthassanak lakhatáshoz mindig az adott környékrászorulói közül. Kérdeztük az ULE-seket, mit szóltak a környékbeliek a projekthez –a soroksári kertvárosban sok, látszatra egészen új, talán csok-os ház van -, amire aztmondták, akiket el tudtak érni, pozitívan álltak a dologhoz. Kiderült az is, hogynincsenek egyedül, néhány utcával arrébb indult egy másik civil kezdeményezésűszociális lakhatási projekt.

2 Comments on "Ingyen mobilház rászorulóknak!!! A Kormány így segít a családokon >>>"

  1. Jónapot kívánok! Érdeklődni szeretnék,hol lehet igénybe venni,igényelni egy ilyen mobilháza? Hova kell benyújtani pályázatot??? Kaposvári vagyok! Köszönöm válaszát

  2. Én érdeklődni szeretnék hogy hogyan és hol lehet hozzá jutni az ilyen házhoz Tolna Mözsön él a rászoluló család.Köszönettel, Kara Zsuzsanna.

Hozzászólás a(z) Kara Zsuzsanna bejegyzéshez Válasz megszakítása