Könnyen bírságot kaphat az, aki elvéti a jogosítványon lévő érvényességi dátumokat, ugyanis több hónap, sőt év is lehet azok között

Könnyen bírságot kaphat az, aki elvéti a jogosítványon lévő érvényességi dátumokat, ugyanis több hónap, sőt év is lehet azok között.

Kicsit kellemetlen érzés, amikor az embert az okmányirodában szembesítik vele, hogy majd’ fél éve lejárt a jogosítványa, de még mindig inkább a rosszul sikerült fényképek templomában essen pofára az ember, mint egy rendőri ellenőrzéskor. Hiszen tíz évig érvényes! – mondja a rutintalan sofőr, de aztán kiderült, hogy az a tíz év nem mindig tíz év, nem mindenkinek, nem mindenre, és nem akárhogyan. No de lássuk pontosabban, min tud elcsúszni az autós!

Két dátum van a jogsin, egy elől egy hátul !!!

Elől:

Az első és legfontosabb: a jogsi nem csak járművezetésre jogosít fel (adott kategóriában), hanem a személyazonosságunkat is igazolhatjuk vele. Tegyük hozzá, hogy csak a határainkon belül és csak lakcímkártyával együtt. Na erre, vagyis a személyazonosságunk igazolására pont tíz évig használható a rózsaszín plasztik. Ez a dátum az előlapon, közvetlenül a kiállítás dátuma alatt van egyébként.

Hátul – eddig vezethetünk vele

Legyinthetnénk, hogy akkor ezzel az érvényesség-mizérián túl is vagyunk, de ez nem így van, ugyanis a kategória érvényessége (vagyis az orvosi alkalmasság) dönti el, hogy jogsink meddig is jogosít fel minket magára a vezetésre. Motorokra és autóra 40 éves korig 10, 60 éves korig 5, 70 éves korig 3, a fölött 2 évig tart az orvosi ámen, de ha nagyobb járműveket vezetünk C1-től D+E-ig és tovább a trolikon, a közúti közlekedési szolgáltatásban sofőrködőkön, a megkülönböztető jelzést használókon át egészen a járművezetőkig 60 éves korig 5; utána 2 évre adható orvosi engedély a vezetésre. Az utóbbiak, vagyis a profik ezzel minden bizonnyal tisztában is vannak, már csak a munkájuk miatt is, de azért nekik is érdemes megnézni, melyik kategória érvényessége mikor jár le.

Visszatérve a „hétköznapi” sofőrökre, emlékezzünk vissza: a jogosítvány tíz évig igazolhatja a személyazonosságunkat, miközben lehet, hogy vezetői engedélyként csak 5 évig funkcionál. Vagy még kevesebb ideig.

Bírságok és büntetések, kötelességek és változások

Az, aki nem rendelkezik járművezetésre jogosító okmánnyal, 45 ezer forintos helyszíni vagy 90 ezres pénzbírságra számíthat. Ha járművezetésre jogosító kategóriával nem rendelkezik, akkor 35, illetve 70 ezer forint ez a két összeg.

A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, elmondta: közúti ellenőrzéskor az intézkedő rendőr a sofőrtől a személyazonosságát igazoló iratot – amely lehet az új típusú vezetői engedély is -, vezetői engedélyét, valamint a jármű forgalmi engedélyét kéri el, az adatokat pedig minden esetben visszaellenőrzik. Így azt is, hogy az adott járműre kötött-e kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást a tulajdonos, vagy sem. Nincs olyan szabály, mely szerint a kgfb megfizetésének igazolását a sofőrnek magánál kell tartania, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy célszerű, főként akkor, ha a jármű nem saját tulajdon, hanem a munkáltatóé.

Nincs olyan szabály, mely pótszemüveg, vagy kontaktlencsét igazoló dokumentum meglétét tenné szükségessé a rosszullátó járművezetőnek, de az utóbbi vásárlása esetén célszerű egy igazolás kérése az optikustól. Célszerű pótszemüveg elhelyezése is a járműben még azoknak is, akik vezetés közben annak viselésére kötelezettek.

A jogsikat átnézve volt, ahol a két lejárat között egy-két év volt a különbség, akadt, akinél pont öt, illetve volt, akinek pár hónap. Ez utóbbi kapcsán azt az információt kaptuk az okmányirodában, hogy az orvosi alkalmassági vizsgálat dátumától mérik a tíz évet, nem pedig a jogosítvány kiállításától. Ez pedig, lévén első jogosítványról van szó, hónapokat jelent, hiszen az orvoshoz még azelőtt kellett menni, hogy az ember letette volna a KRESZ-, és egyéb vizsgákat. Érdekes adalék: a korábban kiállított jogosítványok a magyar dátumformátumot használják, míg az újabbak a nemzetközik, vagyis az év-hó-nap helyett a nap-hó-év változatban tüntetik fel az érvényességet.

Be the first to comment on "Könnyen bírságot kaphat az, aki elvéti a jogosítványon lévő érvényességi dátumokat, ugyanis több hónap, sőt év is lehet azok között"

Leave a comment