Hírközpont – hírek

LAKÁSFELÚJÍTÁS, NYÍLÁSZÁRÓ CSERE PÁLYÁZAT!

LAKÁSFELÚJÍTÁS, NYÍLÁSZÁRÓ CSERE PÁLYÁZAT!

PÁLYÁZATI FELTÉTELRENDSZER „Otthon Melege Program”
„Társasházak energiamegtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása” alprogram

 

Pályázat kódszáma: ZFR-TH/15

 

1. Rendelkezésre álló keretösszeg
Várható keretösszeg bruttó 10.000.000.000 forint.
A forrás elosztása régiónként történik, Támogató fenntartja a jogot – szükség esetén – a régiók közötti forrás átcsoportosítására.

 

2. Pályázó szervezetek köre
A pályázati konstrukció keretében a 22/2014. (III.13.) KIM rendelet a statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról alapján az alábbi szervezetek pályázhatnak: 692 Gazdálkodási formakóddal rendelkező szervezetek – Társasházak , 593 Gazdálkodási formakóddal rendelkező szervezetek – Lakásszövetkezetek

 

A pályázatokon való részvétel, és a Támogatási Szerződés megkötésének feltétele az összes tulajdoni hányadnak több mint 51%-ával rendelkező tulajdonostársak támogatása.

3. Pályázattal érintett épületek köre
A pályázat keretén belül kizárólag több mint 4, de maximum 60 lakással rendelkező, 1946. után épült, de 2006. december 31. napjáig kiadott építési engedély alapján épült távfűtéssel, házközponti fűtéssel illetve lakásonként egyedi fűtéssel rendelkező lakóépületek tulajdonosi közösségei igényelhetnek támogatást. A pályázaton csak olyan épület vagy dilatációval határolt épületrész vehet részt, amelyben az épület vagy dilatációval határolt épületrész hőszabályozása és mérése már megoldott, vagy a pályázat keretén belül megoldásra kerül. Amennyiben egyazon épületben lévő, külön-külön dilatációval határolt, de egymással nem érintkező szekciókból álló két, vagy több épületrész kíván támogatásra pályázni, ez esetben annyi pályázat benyújtása szükséges, ahány egymással nem érintkező épületszekció kíván pályázni. Az egy helyrajzi számon nyilvántartott, több különböző épületből álló tulajdon esetében egy pályázat tárgya csak egy épület vagy dilatációval határos épületrész lehet, tehát annyi pályázatot kell benyújtatni, ahány épület vagy dilatációval határos épületrész felújítását tervezik. Amennyiben egy épület/épületrész a beruházást megelőzően nem éri el a C minősítési osztályt, a beruházás befejezésével legalább a C minősítési osztályba sorolhatóvá kell válnia. Amennyiben egy épület/épületrész a beruházást megelőzően eléri a C minősítési
osztályt, a beruházás megvalósításával legalább két minősítési osztállyal javulnia kell a besorolásának, illetve a fejlesztésnek kötelezően megújuló energia alkalmazásával kell megvalósulnia.

Egy épület/épületrész fejlesztése esetén kötelező statikai nyilatkozattal igazolni, hogy az
épületnek/épületrésznek nincs állékonysági problémája fejlesztés előtti állapotban, illetve
fejlesztés hatására sem lesz.

4. Támogatás mértéke:
Az állami támogatás a miniszteri döntéssel kerül meghatározásra, mely összeg a kifizethető támogatási összeg felső határa. A támogatás formája vissza nem térítendő, az elszámolás elfogadását követő finanszírozású támogatás, amely pályázatonként egy társasházra igényelhető.

Az állami támogatás aránya:
Az energetikai tanúsítvánnyal igazolt minden megtakarított CO2 kg/év-re:
 750 forint Homlokzati nyílászárók cseréjét és Homlokzatok/Záró födémek
hőszigetelését is megvalósító beruházások esetén;
 950 forint Megújuló energia hasznosítást elősegítő beruházások esetén;
 450 forint a fentiekbe nem tartozó beruházások esetén.

Fentieken túlmenően az egyedi fűtéssel rendelkező lakóépületek lakásonkénti kondenzációs gázkazáncseréjéhez további 150.000 forint támogatás adható lakásonként. DE a pályázattal elnyerhető támogatás nem haladhatja meg az
elszámolható költségek (támogatható munkák) maximum 50%-át.

Támogatható tevékenységek köre
A pályázatban energiamegtakarítást eredményező, komplex felújítást célzó beruházások támogathatóak, tekintettel arra, hogy a legnagyobb energiamegtakarítás komplex felújítással érhető el. A komplex felújítás biztosítja, hogy a vállalt beruházás mind az energiamegtakarításban, mind pedig a lakók rezsicsökkentésében megtérüljön.

I. Szakértői, tervezői, eljárási, lebonyolítási költségek

– energiatanúsítások készítésének költségei:
Az épületek energetikai jellemzőinek javítását célzó kormányzati intézkedésekről szóló
2078/2008. (VI. 30.) Korm. határozat és az épületek energetikai jellemzőinek
tanúsításáról szóló 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet értelmében az
energiamegtakarítás támogatására irányuló pályázatok támogatási feltétele az
energetikai tanúsítás (számítás) megléte.
Tanúsítást (számítást) a Magyar Mérnöki Kamara vagy a Magyar Építész Kamara
névjegyzékébe felvett tanúsítói jogosultsággal rendelkezők végezhetik.
– megvalósítási (szükség esetén szakhatóságok által jóváhagyott) műszaki leírás
készítésének költségei;
– építési engedély, településképi véleményezési vagy bejelentési eljárás köteles
beruházás esetén a szükséges tervdokumentáció összeállítása (jogszabály vagy
hatóság által előírt tartalommal);
– szükség esetén tűzvédelmi dokumentáció és szakvélemény összeállításának költségei;
– szükség esetén villámvédelmi és érintésvédelmi dokumentáció összeállításának
költségei;
– műszaki ellenőr költségei;
– az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló a 28/2011. (IX. 6.) BM rendelet
(a továbbiakban: OTSZ) 333. § szerinti tanúsító szervezet díja;
– gáz csatlakozó hálózat műszaki átadásával kapcsolatos költségek (gáz-meo);
– tulajdoni lap kiváltásának költsége.

II. Felújítási költségelemek
Csak abban az esetben lehet pályázatot benyújtani, ha a fejlesztéssel érintett épület/épületrész fűtési rendszerének helyiségenkénti szabályozása és mérése megoldott, vagy megvalósítása a fejlesztés tárgyát képezi. A támogatott munkaelemek teljes körű elvégzése kötelező, a támogatott beruházással egységesen felújított épületszerkezeteknek kell létrejönniük, úgy mint:

 hőszigeteléssel érintett összes homlokzati felületek,
 teljes tető hő- és vízszigetelés,
 teljes fűtetlen pincefödém hőszigetelés,
 teljes lakás, és közös fűtött helyiségek külső nyílászárócseréje,
Az épületburkot érintő beavatkozások esetén be kell tartani a belügyminiszter 20/2014.
(III. 7.) BM rendeletében meghatározott – az épületek energetikai jellemzőinek
meghatározásáról szóló 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet módosításáról – 2015. január 1-
től hatályos Költségoptimalizált követelményszint, a határoló – és nyílászáró szerkezetek
hőátbocsátás tényezőire vonatkozó követelményeket.

a) Homlokzati nyílászárók energiamegtakarítást eredményező cseréje
(nyílászárók felújítása nem támogatható)
1. Lakások külső oldali nyílászáróinak energiamegtakarítást eredményező cseréje
 A lakások 100%-ában, amennyiben a nyílászáró szerkezeti részét képezi szakipari
fal, annak cseréjével együtt. Részleges nyílászárócsere csak abban az esetben
támogatható, ha a projekt keretében cserélni nem kívánt nyílászárók megfelelnek
az előirt követelményeknek. A pályázat beadását megelőzően saját költségen
kicserélt vagy felújított nyílászárók esetében állami támogatás nem igényelhető.
 A lakások külső nyílászáróinak cseréje esetében a megfelelő légcsere biztosítására
a nyílászárókba épített önszabályozó szellőző elemek beépítése kötelező,
támogatott költség.

2. A lépcsőházak és az egyéb közös fűtött helyiségek (pl. közös tárolók, stb.) külső
nyílászáróinak energiatakarékos felújítása vagy cseréje 100%-ban, a lépcsőházak
hő- és füstelvezetésének korszerűsítésével együtt.

3. Az épületek nyári hővédelmének javítása, árnyékoló vagy árnyékvető szerkezetek
beépítésével, melyet az adott homlokzati oldalon, egységes módon fel kell szerelni.
Támogatható minden olyan beavatkozás, mely az épület nyári szoláris terhelését
megfelelő mértékben csökkenti anélkül, hogy a téli sugárzási nyereség csökkenne
(gépi hűtés, légkondicionáló berendezés beüzemelése nem támogatható).
b) Homlokzatok és záró födémek hőszigetelése
1. Az épület valamennyi homlokzatának teljes hőszigetelése. Részleges homlokzati
hőszigetelés csak abban az esetben támogatható, ha a projekt keretében
hőszigeteléssel nem érintett részeket már korábban hőszigetelték, és megfelelnek a
pályázatban előirt követelményeknek.
2. Az utolsó fűtött lakószint feletti födém teljes felületének (felső síkjának) hő- és
vízszigetelése, ha az épület lapos tetős szerkezetű. Magastető esetén az utolsó fűtött
lakószint feletti zárófödém teljes felületének (felső síkjának) hőszigetelése
3. Beépített tetőtér esetén a beépítést határoló szerkezet hőszigetelése, amennyiben a
határoló szerkezet nem felel meg a jelenleg hatályos TNM rendeletnek, valamint a
belügyminiszter 20/2014. (III. 7.) BM rendeletében hozott módosításnak.
4. Az első fűtött lakószint alatti födém alsó síkjának hőszigetelése, amennyiben az első
fűtött lakószint alatti födém fűtetlen helyiséggel (például pince, garázs stb.) vagy
külső térrel (árkád) érintkezik. Árkád esetén a felület külső szigetelése a külső
hőszigeteléssel együtt kötelezően megvalósítandó.
c) Épületgépészeti rendszerek korszerűsítése, energiamegtakarítást
eredményező felújítása

1. Távfűtéssel illetve házközponti fűtéssel ellátott ingatlanok
Kizárólag a társasház vagy lakásszövetkezet tulajdonában lévő rendszerek (primer oldal), illetve ezen rendszerek részét képező magántulajdonban lévő berendezések (szekunder oldal) felújítása, cseréje támogatható.
1.1) Kötelezően elvégzendő korszerűsítések (amennyiben nem kialakított):
 az épület hőfogyasztásának szabályozását és mérését biztosító berendezések –
strangszabályozók és központi hőmennyiségmérők – felszerelése;
 a lakások hőleadóinak egyedi szabályozását és mérését biztosító berendezések –
termosztatikus szelepek, költségosztók vagy hőmennyiségmérők – felszerelése;
 a használati melegvíz fogyasztásának lakásonkénti egyedi mérését lehetővé tevő
mérőórák felszerelése;
 a csőrendszer egycsöves rendszerről kétcsöves rendszerűvé, vagy legalább átkötő
szakaszossá történő átalakítása;
 a gépészeti aknafalak megfelelővé tétele, lezárása, az aknák szintenkénti
szakaszolása, amennyiben az elvégzendő munkák épületgépészeti aknában futó
vezetéketeket érintenek.ZFR-TH/15 Pályázati Feltételrendszer
4
1.2) Nem kötelezően elvégzendő, de támogatható korszerűsítések:
 fűtési és/vagy használati melegvíz ellátó rendszerek felújítása, ezen belül a
hőleadók cseréje, kazánok cseréje, a csőrendszer felújítása;
 központi szellőző rendszer kialakítása/felújítása kizárólag hővisszanyerő
berendezés alkalmazása esetén.
Egyedi fűtéssel rendelkező lakások kialakítása, valamint távhőrendszerről való leváláshoz
kapcsolódó gépészeti korszerűsítések nem támogathatóak!

 

Forrás :www.kormany.hu

Exit mobile version