Minimálbér, létminimum 2016 – Legalább a létminimumot érje el a minimálbér

Minimálbér, létminimum 2016 – Legalább a létminimumot érje el a minimálbér

 

Bérfelzárkóztatási programban szeretne megállapodni a 2016. évi költségvetés benyújtása előtt a szociális partnerekkel a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) azért, hogy a minimálbér nettója elérje létminimumot.

Jelenleg 20 ezer forint különbség van a kettő között, az egyfős, egy keresős létminimum szintje 88 ezer forint, míg a nettó minimálbér 68 ezer forint. Akár több évre szóló, több ütemű felzárkóztatási programban is készek megállapodni – közölte Kordás László, a szövetség elnöke .

Az érdekképviseleti vezető szerint megállapodás részévé kell tenni az adókörnyezet változását is. A minimálbér bruttója mintegy 31 500 forinttal, 105 ezer forintra nőtt 2010 óta, azonban a növekményből mindössze 8500 forint maradt meg nettóban a dolgozóknak – ismertette. A növekmény teljes összegét ki kell termelnie a munkáltatóknak, azonban a munkavállalók nem kapják meg – mondta. Az államnak is feladatot kell vállalnia abban, hogy amit profitált az eddigi emelésekből, a munkaadók és a munkavállalók között megosztásra kerüljön – jelentette ki.

Kordás László elmondta: készen állnak a tárgyalásra, bár még nincsen konkrét időpont, de ha a költségvetést áprilisban nyújtják be, most már „itt van az ideje” a tárgyalások megkezdésének az egyeztető fórumokon – fogalmazott.

Az elnök kitért arra, hogy a közszolgálatban 2008 óta nem volt általános bérfejlesztés, ezért fontos erről is tárgyalásokat kezdeni a közszféra szakszervezeteit tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fórumával (SZEF) az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban (OKÉT).

Szerző: MTI

Be the first to comment on "Minimálbér, létminimum 2016 – Legalább a létminimumot érje el a minimálbér"

Leave a comment