Mitől olcsó a külföldi autó?

Áfacsalások miatt pörög ennyire a használtautó-behozatal

Az év első tíz hónapja során soha nem látott mennyiségű használt autó érkezett Magyarországra határon túlról, a Datahouse statisztikái szerint 79 905 gépkocsit helyeztek forgalomba hazánkban, ami 38,8 százalékkal több, mint a tavalyi év és 79 százalékkal több a 2012-es év hasonló időszakában behozottnál.

A piaci tapasztalatok azt mutatják, hogy az 1-5 éves behozott kocsik esetében igencsak jelentős méretet ölt az áfacsalás. Az erre szakosodott vállalkozások 1-2 köztes tulajdonos beiktatásával az EU-ban nettó számlával megvett autóból bruttó számlásat „gyártanak”, így 27 százalékos árelőnyre tesznek szert a piaci versenytársakkal szemben – írja a használt autók importjával foglalkozó közleményében a DasWeltauto.

A cég márkaigazgatója Frank György szerint a módszer ellen az volna célravezető, ha ezek a cégek is havi áfabevallásra lennének kötelezettek, így nagyobb adótartozással nem tudnának eltűnni, ahogyan az manapság gyakran megesik. Emellett letét vagy bankgarancia formájában háromhavi áfa biztosítékkal kellene, hogy rendelkezzenek. Szintén megoldást jelentene a jelenségre, hogy addig ne lehessen forgalomba helyezni az adott gépjárművet, amíg a fizetendő áfa nincs rendezve.

Támogatják a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének és az Autós Nagykoalíció elképzelését is, miszerint az importot végző cég kizárólag gépjármű behozatallal és a hozzá tartozó regisztrációs tevékenységgel foglalkozhatna, mással nem, azért, hogy az áfa útja követhető legyen, egyéb gazdasági tevékenység áfa vonzatával ne lehessen összemosni.

Az autóimport során egyébként továbbra is a magasabb kategóriájú autók a kedveltek: legtöbben 3-as BMW-t, Volkswagen Passatot, Volkswagen Golfot és Audi A4-est hoztak az országba. Márkák megoszlásában a Volkswagen, a Ford, a BMW, az Opel és az Audi voltak a legkeresettebbek.

Csábítónak hangzó lehetőség, hogy az ember 1-1,5 millió forintért hozzájuthat egy Audihoz egy Volkswagenhez vagy egy BMW-hez, azonban érdemes mindig a számok mögé nézni. Különösen igaz ez az import autók esetében. Ezek a járművek ugyan magasabb kategóriát képviselnek, de mivel általában 10 évnél idősebbek, a műszaki állapotuk jó eséllyel megkérdőjelezhető – vélekedett Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója.

A beérkező autók egyébként is jelentősen rontanak a hazai autóállomány átlagéletkorán, mivel ezek 59 százaléka 10 évnél idősebb, s mindössze 24 százalékuk esik az 1-5 éves korosztályba. Érdekesség, hogy 2008-ban például, amikor 23 573 autó származott importból, még 76 százalékban döntöttek a fiatalabb korosztály mellett, 2011-ben még 39 százalékos volt ez az arány, s 2012-ben érte el a 25 százalék körüli szintet az 1-5 éves autók részesedése írja a hvg.hu.

Be the first to comment on "Mitől olcsó a külföldi autó?"

Leave a comment