Hírközpont – hírek

Munkahelyvédelmi akcióterv 2015/2016 – csökkennek a járulékok

Munkahelyvédelmi akcióterv 2015/2016 – csökkennek a járulékok

Újabb kedvezmény bevezetését tervezi a kormány a munkahelyvédelmi akcióterv keretében a mezőgazdaságban foglalkoztatott munkavállalók számának növelésére, lehetővé téve, hogy a 25-55 év közötti, mezőgazdasági munkakörben dolgozók után is érvényesítsék a munkáltatók a bérjárulék-kedvezményt – mondta a Magosz elnöke.

Jakab István közölte, a kedvezmény a felére csökkentené a bruttó munkabér – de legfeljebb 100 ezer forint – munkáltatói közterhét. A tervezett intézkedés bevezetésének célja a feketefoglalkoztatás visszaszorítása is – tette hozzá a Magosz elnöke. Megemlítette: a mezőgazdaságban dolgozókat jelenleg is évi 120 napig foglalkoztathatják idénymunka jelleggel kedvezményesen az úgynevezett egyszerűsített foglalkoztatás keretében. A munkahelyvédelmi akcióterv jövőbeni kiterjesztésével a foglalkoztató mellett a dolgozó is nyer, így ugyanis az év minden napjára lehet munkája.

Egész évben legálisan lehet majd dolgozni – Fotó: Shutterstock

Jakab szerint az újonnan bevezetni kívánt kedvezmény havonta 30-35 ezer mezőgazdasági dolgozó foglalkoztatását segíti elő a szakértők számítása szerint, éves szinten mintegy 6 milliárd forintot hagyva a mezőgazdasági dolgozókat foglalkoztató vállalkozásoknál. A kedvezményt ez év nyarán vezethetik be.

A Magosz elnöke beszélt arról is, hogy további kezdeményezéseket kíván tenni ezen a területen. A gazdaszervezet szerint például érdemes végiggondolni, hogy a közfoglalkoztatás és a versenyszféra kapcsolata miként alakul a jövőben, a versenyszféra szereplői hogyan tudnak bekapcsolódni a közmunka keretében foglalkoztatott emberek gyakorlati oktatásába. Ez utóbbi ugyanis a Magosz elnöke szerint történhetne a gazdálkodóknál. Így a közfoglalkoztatásban dolgozó, arra alkalmas emberek könnyebben találhatnának munkát a versenyszférában – érvelt Jakab István.

Exit mobile version