Hírközpont – hírek

Szijjártó Péter a téma a Retek Klubon

Az Rtl játszik a tűzzel, és a kormányt piszkálja tovább most Szíjjártót találták meg.

 

Újabb dunakeszi ingatlannal gyarapodott Szijjártó Péter vagyona: az RTl Klub Híradója szerint tavasszal megvett egy 400 négyzetméteres, 167 milliós családi házat. A csatorna szerint ez már a negyedik ingatlanja, Dunakeszin a második. Az újonnan felavatott külügyminiszter elmondta, hogy azért nem szerepel a vagyonbevallásában, mert a leadási határidő után három nappal került a nevére, azt mondta, hosszú alkudozás után addigra sikerült megegyezni.

A 167 millió nagy része, 80 millió saját megtakarítása volt, a felesége és felesége szülei is adtak bele 10-10 milliót, Szijjártó szülei pedig 33 milliót.  Bankhitelt nem vett fel hozzá, csak 34 millió forint családi kölcsönt, amit vissza kell majd adnia.

Szijjártóék már nagyon szeretnének beköltözni, de még fel kell újítani a fürdőszobát és korszerűsíteni kell a szigetelést. Szijjártó Péter azt mondja, az új ház megvétele után 11 millió forintja maradt.

Kedden két ellenzéki párt, az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció is újra vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Szijjártó Péterrel szemben, amiért három ingatlan mellett 82 millió forintos megtakarítást hozott össze úgy, hogy kizárólag politikusként, közpénzből van jövedelme. „Szijjártó tavaly másfélszer annyi pénzt takarított meg, mint amennyit keresett. Ez (…) felveti annak gyanúját, hogy a miniszterjelölt illegálisan is szert tesz jövedelemre” – közölte az ellenzéki pártszövetség.

 

Exit mobile version