Szja 1%-os rendelkezés a 2015. évben – adó 1 százalék lista, felajánlás feltételei részletei

Szja 1%-os rendelkezés a 2015. évben – adó 1 százalék lista, felajánlás feltételei részletei

A magánszemély adózónak rendelkező nyilatkozatát 2015. május 20-áig kell benyújtania az adóhatósághoz, mely határidő elmulasztása jogvesztő. A 2015. május 21-én vagy azt követően benyújtott nyilatkozatokat a jogszabály erejénél fogva az adóhatóság nem veheti figyelembe.

Rendelkezni továbbra is

– egy, a jogszabályi feltételeket előzetesen teljesítő, a NAV internetes honlapján megjelentetett (Regisztrált civil kedvezményezettek 2015) listában szerepelő civil szervezet adószámára, valamint
– egy, technikai számmal rendelkező, az Országgyűlés által elismert bevett egyház vagy a kiemelt költségvetési előirányzat technikai számára lehet.

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a 2014. adóévi személyi jövedelemadó 1%-áról szóló, 2015. január 1-jétől kezdődően benyújtható rendelkező nyilatkozatok alapján kedvezményezhető civil szervezetekre új szabályok vonatkoznak. A megváltozott jogszabályi környezetben az szja 1%-os támogatásra igényt tartó szervezeteknek előzetesen, 2014. szeptember 30-ig kellett kezdeményezniük az előzetes regisztrációs eljárást és igazolniuk a kedvezményezetti feltételeket, ezáltal kerülhettek be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által közzétett, folyamatosan aktualizált, Regisztrált civil kedvezményezettek 2015elnevezésű nyilvántartásba.

A rendelkező nyilatkozatot adójának 1+1%-áról a magánszemély a következő módokon juttathatja el az adóhatósághoz:

a) a 1453 jelű személyi jövedelemadó bevallás „EGYSZA” elnevezésű lapján a bevallás benyújtására előírt határidőig, azaz 2015. május 20-áig, vagy
b) a 1453NY jelű nyilatkozat „EGYSZA” elnevezésű lapján az egyszerűsített bevallás választásakor 2015. február 16-áig, vagy
c) munkáltatói adómegállapítás választása esetén munkáltatójához juttathatja el 2015. május 11-éig, lezárt, adóazonosító jelével ellátott, ragasztott felületére átnyúlóan, saját kezűleg aláírt postai borítékban nyilatkozatát, valamint
d) 2015. május 20-áig az állami adóhatóság honlapján közzétett általános nyomtatványkitöltő- és ellenőrző program (ÁNYK-AbevJava) segítségével kitölthető 14EGYSZA jelű formanyomtatvány „EGYSZA” elnevezésű lapján,

o kinyomtatva lezárt, adóazonosító jelével ellátott postai borítékban személyesen vagy postán, illetve
o elektronikus űrlapként, elektronikus úton az Ügyfélkapun keresztül.

Amennyiben a rendelkező nyilatkozatában Ön úgy dönt, hogy nevét és postai illetve elektronikus levelezési címét az első, azaz civil kedvezményezetti körbe tartozó szervezettel, a szervezet kérése esetén az adóhatóság közölheti, akkor ezen szándékát az erre vonatkozó kódkockában jelölheti és a nyilatkozat felső részén adhatja meg az adatait. A kedvezményezett az Ön által megadott adatokat kizárólag a közhasznú tevékenységével kapcsolatban az Önnel történő kapcsolatfelvételre, tájékoztatás nyújtására használhatja fel, és az adatokat kizárólag az adatszolgáltatást követő 5 évig kezelheti.

Felhívjuk Ügyfeleink szíves figyelmét, hogy a cím adatok kitöltése, és az adatkezelési hozzájárulás megadása nem feltétele az érvényes rendelkezésnek, az csak választható opció. Kérjük, hogy ilyen irányú döntésük esetén az adataik átadására vonatkozó felhatalmazását fokozott körültekintéssel tegyék meg. A kedvezményezett kérelmére, a rendelkező magánszemély felhatalmazása alapján az adóhatóság által átadott adatok jogszerű felhasználásáért a kedvezményezett tartozik felelősséggel, annak további kezelésére és felhasználására a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak nincs rálátása.

Az szja 1%-os felajánlás kedvezményezett részére történő kiutalásának feltétele az is, hogy a kedvezményezett a kiutalás időpontjában is megfeleljen a kedvezményezetti feltételeknek és rendelkezzen érvényes regisztrációval.

A felajánlásokból való részesedésből határozattal kizárt kedvezményezettek a kizárás évében nem jogosultak az szja 1%-os felajánlásokra, és a regisztrációs listában sem szerepelhetnek.

Adó 1% felajánlás 2015, egyház technikai számok listája adó 1 százalékhoz

A felajánlott összeg sikeres kiutalásáról 2015. szeptember 30-át követően a NAV elektronikus úton tájékoztatja az Ügyfélkapuval rendelkező magánszemélyeket.

Be the first to comment on "Szja 1%-os rendelkezés a 2015. évben – adó 1 százalék lista, felajánlás feltételei részletei"

Leave a comment