Hírközpont – hírek

Állattartó telepek korszerűsítése 2015/2016 pályázat és támogatás összege

Állattartó telepek korszerűsítése 2015/2016 pályázat és támogatás összege

A támogatás célja

Az állattartó telepek korszerűsítése annak érdekében, hogy az állattartó telep megfeleljen a trágyaelhelyezéssel kapcsolatos előírásoknak, javuljon az állattartó telepek takarmányozási, illetve műszaki színvonala, állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági helyzete, infrastruktúrája, valamint az állattartó telepeken dolgozók munkakörülménye és munkahatékonysága.

Az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtott támogatás a következő célok megvalósítására vehető igénybe:

A támogatás jellege, aránya, mértéke

Vissza nem térítendő támogatás, melynek aránya az elszámolható kiadások 40% – 60%-a, mértéke kisértékű beruházás esetében ügyfelenként legfeljebb 25 millió forint, egyéb esetben megvalósítási helyenként legfeljebb 867 millió forint.

A támogatás igénybevételének feltételei

Az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtott támogatás abban az esetben vehető igénybe, amennyiben…

A támogatással érintett beruházást 2016. január 31-ig szükséges megvalósítani.

A pályázat benyújtása

Az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtott támogatás 2014. augusztus 1. – augusztus 31. között igényelhető.

Kapcsolódó anyagok

61/2012. (VI. 29.) VM rendelet

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az állattartó telepek korszerűsítéséhez a 2012. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételei

Exit mobile version