Alonso marad vagy megy a Ferraritól?

Csütörtökön, Szuzukában, a hétvégi Japán GP-re készülve beszélt Fernando Alonso a helyzetről, amiben hetek óta él: marad vagy megy a Ferraritól? A spanyol először nem „a Ferrarinál akarok maradni” szófordulatot ismételgette, hanem konkrétan elismerte, vannak képben más istállók is.

 

A lényeg akkor jött, amikor megkérdezték tőle, kizárja-e, hogy két éven belül a McLarennél vagy a Red Bullnál versenyezzen?

„Nagyon nehéz válaszolni erre a kérdésre. Csak ismételni tudom magam, valószínűleg a legjobbat teszem a Ferrari számára. Mindannyiunknak van egy elképzelésünk (mihez akarunk kezdeni), és én már eldöntöttem.”

Ebből nagyon úgy tűnik, hogy Alonso valójában már több mint féllábbal van a Ferrarin kívül, és jövőre máshol folytatja.

„Mindig a csapat, a drukkerek és a Ferrari érdekeit helyezem előtérbe, a saját érdekeim elé is. Ha valamivel jobbat tehetek a Ferrarinak, megteszek bármit” – idézte még őt az Autosport. Ez is arra vall, hogy lelép az olaszoktól, illetve arra, hogy nem is teljesen önszántából teszi.

A sztoriról annyit tudunk, hogy Alonsót – és Vettelt és Hamiltont – megkereste a McLaren, illetve az azt jövőre motorokkal ellátó Honda, és letett elé egy három évre szóló 100 millió eurós szerződést. Azt feltételezi a sajtó, hogy ekkor Alonso bement Marco Mattiacci Ferrari-főnökhöz, hogy emeljék meg évi 10 millió euróval jelenlegi fizetését, és akkor szemétbe dobja a McLaren-Honda királyi ajánlatát, mert ugyanannyit kapna mostani munkahelyén is. Mattiacci meg ajtót mutatott, ezek szerint úgy, hogy már vissza se jöjjön: Alonso hiába engedne, a csapatfőnök már nem vele képzeli a jövőt.

Pedig Alonsónak 2016-ig aláírt szerződése van a Ferrarival, így a kérdés, miért küldi el Mattiacci? Ennek belső okai lehetnek, ám ami kívülről látszik, hogy az a két ember, aki az utóbbi öt évben Alonso minden kérdését teljesítette a Ferrarinál, idén távozott a csapattól: előbb Mattiacci elődjét, Stefano Domenicalit küldték el, majd az elnök Luca Di Montezemolót mondatták le. Az utódok, Mattiacci és Sergio Marchionne elnök pedig másképp kezelik a kétszeres bajnok szerepét az istállónál. Nem mellékes az sem, hogy az egyik legnagyobb Ferrari- és Alonso-szponzor, a Santander bank elnöke meghalt pár hete: óriási szerepe volt abban, hogy a spanyol 2010-ben a Ferrarihoz került, nem kis pénzt, évente eurótízmilliókat tolt a csapatba. Ő most már nincs, és bizonytalan, hogy a Santander folytatja-e az F1-kampányt.

Alonso ezek után azt magyarázta, mennnyire kulcsfontosságú a döntése.

„Győzni akarok, és ki akarom hozni a karrierem mostani szakaszából a maximumot, mert ezek pályafutásom legjobb napjai. Jól érzem magam, fitt vagyok és magabiztos. Karrierem legjobb pillanatában vagyok, remélhetőleg ki is tudom ezt használni a következő években, hogy nyerjek még pár vb-t, és kettőnél többel vonuljak vissza.”

Azt sugallja, a Ferrarinál nem lát esélyt a harmadik világbajnokságára, amire 2007 óta hajt sikertelenül.

Aztán még a kialakult pilótapiaci helyzetre is utalt. Mert hogy Alonso első számú célpontja a Mercedes volt, de nem vetette volna meg a Red Bullt sem – ezek a csapatok nyertek csak idén futamot az F1-ben, a Merci lesz a világbajnok, az RBR még mindig istállóként a legprofibb, gyengébb motorjából is ki tudott hozni három futamgyőzelmet.

Szóval: „Hihetetlenül szerencsés voltam, hogy megválaszthattam, kinél vezetek a Forma-1-ben, ez nem normális dolog. Oda mész, ahova tudsz, akkor, ha lehetőséged van rá. Látjuk idén is, sokan remekül vezetnek, mégsem lehetnek itt jövőre. Mázlim volt, hogy megválaszthattam a jövőmet”.

Vagyis most csak a McLaren Honda van képben, ezért oda kell mennie.

De ki jöhet Alonso helyett?

Jules Bianchi. A fiatal Ferrari-nevelés, aki második éve van kölcsönben a Marussiánál, csütörtökön nagyon magabiztosan mondta Szuzukában, hogy „készen áll”, ha üresedés lenne a Ferrarinál, és hogy karrierjében a következő „logikus lépés” az, hogy az olaszoknál folytassa. Minden arra vall, hogy a nagy név helyett inkább az autóra költenek eurotízmilliókat a Ferrarinál, ami pontosan tükrözi az új elnök, Marchionne szemléletét. Kimi Raikkönen megmarad névnek és arcnak, mellette ott lesz a feltörekvő tehetség. Neki alig kell fizetni valamit, míg a két megszerezhető világbajnok, Vettel és Hamilton is minimum 25 millió euróba kerülne évente. Ráadásul egy év múlva mindkettő szerződése lejár, ahogy Raikkönené is, így szükség esetén könnyedén megszerezhetik bármelyiküket.

Be the first to comment on "Alonso marad vagy megy a Ferraritól?"

Leave a comment