Az extrém időjárás miatt utakat kellett lezárni

Többtucatnyi  településen okozott gondot a télies időjárás,főként Pest megyében és a budai hegyvidéken lévő településeken voltak több problémák. A legtöbb helyen a kidőlő vagy az úttestre fagyó fák miatt kellett korlátozni a forgalmat, esetleg lezárni egy útszakaszt – közölte Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel

Áramkimaradás is volt több településeken.

A legsúlyosabb helyzet a Pilisszentkereszt-Dobogókő-Pilisszentlélek háromszögben van. Ezeken a településeken napközben nem volt áram, illetve az útra dőlt fák miatt közlekedni sem lehetett a környéken. Pilisszentkereszten azóta már újra van áram, viszont a másik két településre aggregátorokat kell vinni.

Az ónos esőben a fákon megvastagodott jég súlyától leszakadt faág akadályozza a forgalmat a XII. kerületben

Kedd reggelre jégpáncél boríthatja az utakat, ezért a szóvivő arra kér minden autóst, hogy óvatosan közlekedjen.

Több mint kilencezer ember maradt áram nélkül a leszakadó villanyvezetékek miatt Mogyoródon hétfőn este – ezt a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője közölte az MTI-vel. Csámpai Attila elmondta, hogy a vezetékek a ráfagyott csapadék súlya miatt szakadtak le. Az áramszolgáltató a katasztrófavédelem munkatársaival együtt dolgozik a károk felszámolásán, de a rossz időjárási körülmények rendkívül megnehezítik a munkát.

Nehézkes a közlekedés az Eötvös úton

A XII. kerületi Eötvös út és a hegyvidéki, illetve a II. kerület határán lévő Budakeszi úton is megindulhatott a forgalom – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelem szóvivője. A tűzoltók eltávolították az úttestre dőlt fákat, és folyamatosan dolgoznak a jeges, a forgalmat akadályozó faágak levágásán és elszállításán – mondta Kisdi Máté.

Az ónos eső megfagyott egy bokron a XII. kerületben, a Diana utcában

Az Eötvös út elejétől, a fogaskerekű svábhegyi megállójától, a síházig lehet menni, tízes konvojokban engedik át az autókat. Aki gyalogosan szeretne átmenni, annak az önkormányzat kisbuszos szállítást biztosít. A hatalmas tömeg miatt nagy a torlódás és hosszú a várakozási idő. Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletén azt közölték az MTI-vel, hogy nem volt több esetük, mint egy szokványos napon.

Forrás: MTI/ origo.hu

Be the first to comment on "Az extrém időjárás miatt utakat kellett lezárni"

Leave a comment