Bérek és nyugdíjak emelése 2016

Bérek és nyugdíjak emelése 2016

 

Bérek és nyugdíjak

  • A nyugdíjak az infláció mértékével növekednek, tehát 1,6 százalékkal.
  • Folytatódik a nők 40 program.
  • Folytatódnak a közszolgálati dolgozókat érintő bérintézkedések.
  • 2016 szeptemberében 10 százalékkal nő a pedagógus bér
  • A fegyveres és rendvédelmi dolgozók bére idén 30, jövőre pedig további 5 százalékkal emelkedik.
  • Az egészségügyben a szakdolgozók és orvosok esetében a mozgó bért érintő intézkedéseket hoztak.
  • Megmarad a háziorvosok támogatása.
  • Az önkormányzatok a háziorvosoknak iparűzési adómentességet biztosíthatnak, ami mintegy 7000 praxist érinthet.

Nagyobb költségvetési tartalék lesz jövőre

Varga Mihály tájékoztatása szerint a megfelelő tartalék rendelkezésre áll ahhoz, hogy ha valamilyen előre nem látható esemény következik be, akkor ennek fedezete meglegyen. A 100 milliárdos általános mellett bevezették a fejezeti tartalékok intézményét, ami azt jelenti, hogy minden fejezetben van egy elkülönített összeg, amit ha a tárca gazdálkodása megfelelő volt, akkor október után tud igénybe venni. Ennek mértéke 35 milliárd forint. Az országvédelmi alapban pedig 75 milliárd forint lesz, összesen tehát 210 milliárdos tartalék van a jövő évi büdzsében. Mivel a korábbi elfogadás miatt a bizonytalanság is nagyobb, ezért kellett a nagyobb tartalék – nyugtatott a miniszter.

Nyugdíjemelés – további részletek !

Be the first to comment on "Bérek és nyugdíjak emelése 2016"

Leave a comment