Béremeléssel és létszámemeléssel számol a közszférában a kormány 2015-ben

Béremeléssel és létszámemeléssel számol a közszférában a kormány 2015-ben. A büdzsé várható többletterheihez és a GDP-arányosan csökkenő államadóssághoz izmos gazdasági növekedés kell, az szja vagy a társasági adó csökkentése nem valószínű.

A Népszabadság hétfői száma a kabinet költségvetési köriratának birtokába került töredéke alapján szedte össze, mi várható a 2015-ös büdzsétől. Ezek a következők:

  • A bruttó bérek 3,7, a teljes bértömeg 4,7 százalékkal nőhet, vagyis némileg emelkedik a közszolgák létszáma, ám azt nem tudni, mely területeken.
  • A kabinet 306,5 forintos euróárfolyammal számol a 2014-es költségvetési törvényben szereplő 295 forint után. A lap számításai szerint a jelenlegi árfolyammal a GDP-arányosan csökkenő államadósság nem teljesíthető.
  • A GDP-növekedést az idénre várt 3,1 százaléknál gyorsabbra tervezhetik.
  • A büdzsé 2,5 százalékos inflációval tervez, ami megegyezik a jegybanki prognózissal.
  • Ekkora inflációt feltételezve a nyugdíjak is ennyivel emelkednek, ami nagyjából 100 milliárdos többletkiadást jelent.
  • A bankok bankadóterhei 150 milliárd forinttal lehetnek kisebbek az ideinél azért, mert a devizahitel-elszámolás és a forintosítás 900-1000 milliárddal csökkenti a mérlegfőösszegüket.

A fenti tételek mintegy 300 milliárdos összegével szemben a GDP-arányos államadósság nem nőhet, a hiány pedig nem lehet több a GDP 3 százalékánál, ezért csak más megszorítások árán lehetne szja-t vagy társasági adót csökkenteni.

 

Minimálbér 2015: ennyi lehet a minimálbér 2015 Január után !

Be the first to comment on "Béremeléssel és létszámemeléssel számol a közszférában a kormány 2015-ben"

Leave a comment