Hírközpont – hírek

Cafeteria 2015: Fukarkodnak a cégek jövőre is ?

Cafeteria 2015: Fukarkodnak a cégek jövőre is ?

Újból csökkent a cafeteriában gondolkodó vállalkozások aránya, jelenleg a cégek kevesebb mint fele tervez valamilyen béren kívüli juttatást nyújtani a dolgozóknak.

 
 

Továbbra is az Erzsébet-utalvány a legnépszerűbb, ezt követi a munkába járás költségtérítése és a SZÉP Kártya – derül ki a K&H kkv-bizalmiindex legutóbbi adataiból.

A válság előtt még a kétharmad adott cafeteriát

Az 500 hazai kisvállalkozás vezetőjének megkérdezésével végzett negyedéves kutatás azt mutatja, hogy a cafeteriában gondolkodó vállalkozások aránya kismértékben visszaesett. A következő egy évben a kkv-k mindössze 44 százaléka tervezi béren kívüli juttatással támogatni a dolgozóit. Ez az érték jóval elmarad a válság előtt mért adatoktól, amikor még a vállalkozások több mint kétharmada számolt béren kívüli juttatással. Ugyanakkor szinte megegyezik a tavalyi évben elért mélyponttal (42 százalék).

„Az elmúlt években láthatóan nem sikerül számottevően növelni a cafeteriát nyújtó társaságok arányát. Öröm az ürömben, hogy a munkáltatók körében az Erzsébet-utalvány továbbra is őrzi az elsőségét, jelenleg a cégek 30 százaléka számol vele. A munkavállalók bejárási költségeinek megtérítését a tervek szerint a munkáltatók 17 százaléka fogja alkalmazni. Ezt követi a SZÉP Kártya 14 százalékkal és a pénzbeli jutalom 13 százalékkal” – részletezte Németh László, a K&H kkv-marketing főosztály vezetője.

Az építőipar is a lista elején áll

A cafeteriát nyújtó vállalkozások közül az ipari, építőipari cégek dolgozói számíthatnak a legnagyobb (56 százalékos) arányban béren kívüli juttatásra, ami jelentős, 15 százalékpontos ugrás az előző negyedévhez képest. Ezzel szemben a szolgáltató szektornál nagymértékben, 46 százalékról 36 százalékra csökkent ez az arány. A kereskedelmi (48 százalék) és a mezőgazdasági (42 százalék) vállalkozásoknál gyakorlatilag nem történt változás az előző negyedévhez képest.

Van, ahol drasztikus a visszaesés

A kisvállalkozások esetében 51 százalékról 55 százalékra nőtt a béren kívüli juttatással kalkuláló cégek aránya, ami messze átlagon felüli érték. Ezzel szemben a mikro- és középvállalkozásoknál számottevő visszaesés történt. Az előbbieknél 39-ről 34 százalékra, a középvállalkozásnál 65 százalékról 49 százalékra zsugorodott ez az arány. A középvállalkozásoknál ez az utóbbi négy év legalacsonyabb értéke.

Exit mobile version