Hírközpont – hírek

Döntött a kormány: rosszul járnak akik csak villannyal fűtenek!

Nyáron még ígéretet kaptak, most azonban úgy néz ki, a fűtésszezon beköszöntével mégsem kapnak extra villanykvótát azok, akik gáz nélkül, kizárólag villannyal fűtenek.

Az RTL tegnap esti híradójából kiderült, hogy hiába ígérték meg a nyáron, mégsem kapnak kedvezményes villanykvótát azok a háztartások, amelyek nem használnak gázt, hanem a fűtést és a meleg vizet is villannyal oldják meg.

Szóval hiába használ valaki kizárólag villanyt, ugyanúgy 210 kilowattóra lesz a havi kvótája, mint azoknak, akik gázzal fűtenek.





„Pillanatnyilag ennyire vagyunk képesek” – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, majd hozzátette: „Ahhoz képest, hogy nem Magyarország Európa leggazdagabb állama, kiemelkedően mi adjuk a legnagyobb rezsitámogatást.”

Mint kiderült, Nyugat-Európában komoly állami támogatással számolhatnak az emberek. Bajorországban, Vilshofenben élő, négyfős család azt mondta a televíziónak, hogy a múlt hónapban fejenként 300 eurónyi, tehát összesen 1200 eurónyi, mai banki középárfolyamon számolva közel 500 ezer forintos rezsitámogatást kaptak a német államtól. Egy Angliában élő fiatalember pedig úgy nyilatkozott, hogy októbertől havonta 66 fontot, közel 32 ezer forint támogatást ad az állam minden egyes háztartásnak az országban.

Exit mobile version