Energia árak és rezsicsökkentés 2015/2016: folytatódik a harc

Az idén létrejövő állami szolgáltatóval a szabad piacon is letörné az energiaárakat a Fidesz, hogy a vállalkozásokra is kiterjedhessen a rezsicsökkentés – hangsúlyozta Németh Szilárd.

Fotó: fidesz.hu

Egyértelművé tettük, hogy úgy kell továbbmenni a rezsicsökkentés útján, hogy a hazai vállalkozások és a Magyarországon történő befektetések komoly versenyelőnyt élvezzenek – fogalmazott a fideszes országgyűlési képviselő. Szerinte ezt úgy lehet megteremteni, ha versenyképes áron szolgáltatnak energiát az itthoni vállalkozásoknak.

Ennek kapcsán kifejtette: az állami közműszolgáltató létrehozásával képesek lesznek a piaci árakat befolyásolni, tehát hatósági árazás nélkül csökkenthetik a vállalkozások terheit. Szerinte akár 10 százalék közeli csökkentés is elérhető e téren.

„Magyarországon az emberek 2014-ben mind az országgyűlési, mind az európai parlamenti, mind az önkormányzati választáson a rezsicsökkentés folytatását támogatták.”

Magyarországon az emberek 2014-ben mind az országgyűlési, mind az európai parlamenti, mind az önkormányzati választáson a rezsicsökkentés folytatását támogatták – emelte ki.

Emlékeztetett, hogy a rezsicsökkentést 2012 decemberében egy kormányhatározattal indították el, szociális célzattal.

Németh Szilárd részletesen beszámolt az előzményekről és a rezsidíjak csökkenéséről az elmúlt időszakban a gáz, a víz- és csatorna, a távhő, illetve a villany tekintetében, továbbá kitért a hulladékszállítás, a kéményseprési, valamint a tömegközlekedési díjak csökkenésére is.

A fideszes politikus felidézte, céljuk az intézkedéssorozat megkezdésekor az volt, hogy csökkenjenek a magyar családok terhei, és hogy ne hazánkban kelljen az Európai Unió legmagasabb rezsidíjait fizetni. 

Ezt sikerült elérni, és a választók nagy része ennek folytatását várja – mutatott rá.

Pozitív hatásként említette, hogy mintegy 350 milliárd forint maradt a magyar családok zsebében az intézkedésnek köszönhetően. Hozzátette: a rezsicsökkentéseknek köszönhetően drasztikusan csökkent az infláció, megélénkült a kiskereskedelmi forgalom, továbbá az emberek jelentősen csökkenteni tudták adósságaikat, és az állampapírok forgalmán tetten érhető, hogy a megtakarítások is növekedtek.

Németh Szilárd utalt rá, hogy a rezsicsökkentésnek köszönhetően átláthatóbbá váltak a rezsi-számlaképek, a társasházak működése pedig transzparensebbé vált.

(fidesz.hu)

Be the first to comment on "Energia árak és rezsicsökkentés 2015/2016: folytatódik a harc"

Leave a comment