Folyamatosan nőnek a keresetek a Kormány szerint….

Folyamatosan nőnek a keresetek a Kormány szerint….

 

Több hónapja változatlan a trend: nőnek a bruttó bérek, a nettó keresetek és a reálkeresetek is, miután az infláció 1,2 százalékos mínuszban van – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán a legfrissebb adatokat kommentálva.

Az államtitkár hangsúlyozta: elsősorban a gazdasági növekedés van jótékony hatással a keresetekre. Úgy fogalmazott, sikerült jól beállítani tavaly év végén a munkaadókkal és a munkavállalókkal való egyeztetés során a minimálbér és a garantált bérminimum növekedését, illetve az ajánlott béremelés is „visszaköszön” a statisztikákból, úgy, hogy a foglalkoztatás javul. Czomba Sándor közölte, hogy a kedvező tendencia a következő időszakban is folytatódni fog.

„Elsősorban a gazdasági növekedés van jótékony hatással a keresetekre.”

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-hez eljuttatott közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy az év első két hónapjában ismét kimagasló mértékben, 5 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek a nemzetgazdaságban, ezzel több mint két éve folyamatosan növekednek a reálbérek Magyarországon.

A tárca hangsúlyozta, a versenyszférában a legalább 5 embert alkalmazó vállalkozásoknál kiemelkedő, 66 ezres létszámbővülés ment végbe 2014 februárjához képest.

A fogyasztói árak átlagosan 1,2 százalékos csökkenése következtében a reálbérek növekedési üteme ennyivel meghaladta az év elején a nettó bérnövekedést. Így nemzetgazdasági szinten 5,0 százalékkal, míg a közfoglalkoztatás hatása nélkül 4,3 százalékkal növekedtek egy év alatt a reálkeresetek.

A versenyszféra béremelései és a csökkenő árak mellett a kormány intézkedéseinek, mint a közszférában véghezvitt béremeléseknek, a munkát terhelő adók csökkentésének, a munkahelyvédelmi akciótervnek és az aktivitást ösztönző intézkedéseknek meghatározó szerepe van a reálbérek folyamatos növekedésében – olvasható a tárca közleményében.

(MTI-fidesz.hu)

Be the first to comment on "Folyamatosan nőnek a keresetek a Kormány szerint…."

Leave a comment