Füzesgyarmat! 200 millióból számolták fel a madárinfluenzát Békésben

Füzesgyarmat! 200 millióból számolták fel a madárinfluenzát Békésben

Összesen több mint 161 ezer kacsát öltek le a füzesgyarmati baromfitelepen kimutatott madárinfluenza-vírus miatt, a járvány felszámolása eddig mintegy 200 millió forintba került – közölte a Földművelésügyi Minisztérium. 

Az elmúlt napokban az állategészségügyi szolgálat szakemberei meglátogattak minden baromfitartó gazdaságot. A madárinfluenza jeleit, megemelkedett elhullási arányt sehol nem tapasztaltak.

 

Szemle egy Füzesgyarmat határában lévő kacsatelepen, ahol madárinfluenza vírus jelenlétét mutatták ki

Forrás: MTI/Rosta Tibor

Összesen öt nagylétszámú telepet, valamint 190 háztáji baromfitartó udvart találtak az állatorvosok. Utóbbiban – ami Hajdú-Bihar megyei területeket is magába foglal – négy nagylétszámú telep és 1922 háztáji udvar található.

A felszámolás befejeződött

A füzesgyarmati fertőzött állomány és a gazdaságok felszámolása február 28-án befejeződött. A telepek takarítása és fertőtlenítése március 4-én fejeződött be. Az ettől számított 21. napon az úgynevezett védőkörzeti, illetve a 30. napon a megfigyelési körzeti korlátozó intézkedéseket feloldják. 

Fontos a megelőzés

A szaktárca hangsúlyozza: a járvány terjedésének megakadályozásában különös jelentősége van a megelőzésnek, az állattartók felelősségének, ezért javasolják valamennyi járványvédelmi intézkedés szigorú betartását, az állatok és a vadmadarak kapcsolatának megakadályozását.

Különös jelentősége van a megelőzésnek

Forrás: MTI/Rosta Tibor

A füzesgyarmati baromfitelepen február végén mutatták ki a madárinfluenza vírusát.

Be the first to comment on "Füzesgyarmat! 200 millióból számolták fel a madárinfluenzát Békésben"

Leave a comment