Itt a nyár sok a gyerek az utcákon, utakon, vigyázzunk rájuk:
A nyári tartós hőség megviseli a szervezetet és közlekedésbiztonsági szempontból is kockázatokat rejt. A járművezetők általában kevésbé tudnak koncentrálni, valamint a megszokottnál figyelmetlenebbek, mely egy-egy közlekedési helyzetben megnöveli a reakcióidőt is. A közlekedés résztvevői között jelentősen emelkedik a rosszullétek száma, a hőség gyengíti a szellemi erőkifejtést, egyeseknél tompaságot, másoknál pedig fokozódó ingerlékenységet, türelmetlenséget válthat ki. A gyalogosok jellemzően kevésbé néznek körül mielőtt az úttestre lépnek, vagy rosszul mérik fel a veszélyeket.
Ezen kockázatok ismeretével és néhány jó tanács megtartásával a nyári közúti balesetek megelőzhetők:
- A legjobb prevenció minden esetben a közlekedési szabályok megtartása, azonban a megváltozott időjárási viszonyokhoz való alkalmazkodás is kiemelten fontos!
- Felhívjuk a figyelmet, hogy aki nehezen viseli a meleget, ebben az időszakban lehetőleg ne üljön volán mögé!
- Ha feltétlenül szükséges elindulni, akkor vezessen mindig kipihenten és gyakrabban álljon meg felfrissülni, s előre tervezze meg az útvonalat!
- Fogyasszon kellő mennyiségű folyadékot és mindig legyen a gépkocsiban hűtött ásványvíz, vagy üdítőital!
- Legyen türelmes, vezessen kissé lassabban, tartson nagyobb követési távolságot!
- Ha bármely okból megáll a gépjárművel, lehetőleg árnyékos helyen tegye!
- Fő szabály, hogy soha ne hagyjon gyermeket, házi kedvencet az autóban, mely tűző napon parkol, még részben lehúzott ablakok esetén sem! Ilyenkor a gépkocsi utastere könnyen felforrósodik, és a magas hőmérséklet következménye pedig a hőguta, mely halálos kimenetelű is lehet.
- A parkoló járművet beszállás és elindulás előtt alaposan szellőztesse ki, kapcsolja be a légkondicionálót! Amikor a jármű utastere kellően lehűlt, akkor üljön csak be, s induljon útnak!
… hogy mindenki hazaérjen!