Hírközpont – hírek

Járulék csökkentés Romániában 2015-től

5 százalékpontos lesz a csökkentés, az elnök nem gördít több akadályt.

Aláírta Traian Basescu román államelnök azt a törvénytervezetet, amely a munkáltatói nyugdíjjárulék 5 százalékpontos csökkentéséről rendelkezik.

Ezt Basescu jelentette be csütörtökön a román elnöki hivatalban. Elmondta, továbbra sem ért egyet az intézkedéssel, de alkotmányossági normakontrollt nem kért, mert egyértelmű számára, hogy a törvény nem ütközik az alaptörvénybe.

Többször nem küldheti vissza

Basescu korábban már visszaküldte a parlamentnek a jogszabályt, így másodszor ugyanezt nem tehette meg, egyedül az alkotmánybíróságon támadhatta volna meg a jogszabályt.

Az államfő azért nem ért egyet az intézkedéssel, mert szerinte a kormány hosszú távon nem tudja fenntartani a járulékcsökkentés nyomán keletkezett bevételkiesést.

Fenntartható?

Mint mondta, a jövő évben a társadalombiztosítási költségvetés deficitje 5 milliárd lejjel (350 milliárd forint) nő a járulékcsökkentés miatt, ezt a hiányt az állami költségvetésből kell betömnie a kormánynak. Basescu szerint ezért a kormány a novemberi államelnök-választás után vagy eltörli az 5 százalékos csökkentést, vagy adóemelésre kényszerül, más alternatívája nem lesz.

Ugyanakkor Victor Ponta román miniszterelnök korábban leszögezte, hogy az intézkedést hosszú távra tervezik, mert fenntartható.

Az október 1-jétől hatályba lépő törvény szerint az eddigi 20,8 százalékos munkáltatói fő járulékkulcs 15,8 százalékra csökken. A nehéz munkakörülmények között dolgozók után fizetendő magasabb járulékkulcsokat is 5 százalékponttal 20,8 százalékra és 25,8 százalékra mérsékelik.

(MTI)

Exit mobile version