Kisgyermeke van? Akkor kezdhet aggódni!

Az Emmi megtervezte: kiszórnák a családi napköziből az óvodásokat, jöhet több újítás, így a munkahelyi bölcsőde is, és az önkormányzatoknak kötelessége lehet a 3 évesnél kisebbek napközbeni ellátása akkor is, ha nincs a településen jelenleg bölcsőde – írta a 444.hu.

A minisztérium új tervezete szerint 2017-től a családi napközik megszűnnek, helyettük a 3 évesnél kisebbek járhatnak majd bölcsődébe:

  • mini bölcsődébe (max 7 gyerek/csoport, 2 felnőttel),
  • munkahelyi bölcsődébe (itt elég lesz 1,5 gondozó minden 7 gyerekre),
  • családi bölcsődébe (max 5 gyerek egy felnőttel, saját háznál).

A portál szerint a szaktárca indoklása érdekes, mindezt „a köznevelési intézményekben a kötelező délutáni iskolai foglalkozásokon való részvétel, valamint a kötelező óvodába járás, illetve a profiltiszta szolgáltatások létrehozásának célszerűsége teszi szükségessé”.

A tervezetből az is kiderül, hogy az új szabályozás bevezetésével párhuzamosan a családi napközi jogintézményének kivezetését javasolják 2017. január elsejétől. E lépést az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint többek között az indokolja, hogy az iskolákban ma már kötelező a diákok számára a délutáni iskolai foglalkozásokon való részvétel, valamint idén szeptembertől 3 éves kortól minden gyereknek óvodába kell járnia, így az óvodások és az iskolások nem is tudják igénybe venni a családi napközi szolgáltatásait.

Várhatóan több száz önkormányzatnak kell majd bölcsődét létrehoznia a következő három évben – írta a Magyar Nemzet.  Az előterjesztés szerint ugyanis a jövőben már nemcsak a tízezer fő feletti településeknek kell bölcsődei szolgáltatásról gondoskodniuk, hanem azoknak is, ahol legalább öt három éven aluli gyermek családja igényt tart az ellátásra, vagy a 0-2 évesek száma meghaladja a negyven főt. A kötelezettségnek 2018 decemberéig kell eleget tenniük az önkormányzatoknak.

Mi lesz a sok kisvállalkozással?

A családi napközik (csana) széles korcsoport számára nyújtottak szolgáltatást egészen mostanáig, jelenleg az oda járó gyermekek 63 százaléka 3 éven aluli – írta a lap. Családi napközikbe ma 5 éves korukig járhatnak a gyerekek. A KSH adatai szerint jelenleg 1137 csana működik.

Nem először szánja el magát kormányzat a családi napközikből az óvodások „rendes” intézményekbe terelésére, ezzel a csanák egy részének felszámolására. Már 2013-ban is próbálkoztak ezzel, hogy kitennék a csanákból az ovisokat, de eddig ez elmaradt.

A csanák jól működő vállalkozásként adót fizetnek, sok ezer embernek munkát adnak, és a gazdaságélénkítésben, sőt a női vállalkozók számának növekedésében is szerepet vállalnak. A legnagyobb előnyük az, hogy pont ott vannak, ahol szükség van rájuk. Ráadásul egy csana jóval olcsóbban működtethető, mint egy állami intézmény, már ha megkapják a gyerekek utáni normatívát – hívta fel a figyelmet a 444.hu.

Ráadásul a legfeljebb stagnáló gyerekszám miatt építeni csak megfontolva érdemes bármit is, mert néhány év, és üresen tátonghatnak az uniós pénzből épített óvodák.

Be the first to comment on "Kisgyermeke van? Akkor kezdhet aggódni!"

Leave a comment