Hírközpont – hírek

Közmunkás bérek 2015/2016 – mennyit keres egy közmunkás?

A szegénységre figyelmeztettek tüntetők az MSZP támogatásával szervezett akciójukkal. Pósán László fideszes képviselő szerint a szocialisták kihasználják az embereket.

 

Körülbelül százan demonstráltak a megyei kormányhivatal épülete előtt, táblákkal és zászlókkal a kezükben. A tüntetésen többen felszólaltak. Mindannyian munkát és tisztességes béreket követeltek. A megmozdulást a Közmunkás Szakszervezet szervezte a Magyar Szocialista Párt támogatásával.

A demonstráció célja az, hogy felhívjuk a kormány figyelmét, Magyarországon 4 és fél millió ember él szegénységben, és ez a szegénység teljes kilátástalanságot jelent ezeknek az embernek. Se munka, se munkalehetőség, se élelem, se kenyér – nyilatkozta Huszka Imre, az MSZP megyei elnöke.

A demonstráción felolvasták a Közmunkás Szakszervezet kiáltványát. A követelések között szerepelt még a vidék leszakadásának megállítása, az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése, és a közszférában dolgozók fizetésének emelése.

A demonstrációval kapcsolatban Pósán László fideszes országgyűlési képviselő azt mondta: a kormány a családok megélhetését egyebek mellett családi adókedvezménnyel, rezsicsökkentéssel, a devizahitelek kivezetésével, több ágazatban jelentős béremeléssel, segély helyett fizetéssel és munkával igyekszik segíteni. A politikus álságosnak tartja, hogy egy olyan párt tagjai akarnak a szegények pártfogóiként fellépni, akiknek kormányzása idején ennek a rétegeknek a helyzete drasztikusan romlott.

– Azt kell mondanom, hogy a baloldal megint kihasználja, becsapja az embereket, egy olyan üres, lejárt demagóglemezt próbál újra és újra feltenni a lejátszóra, amelynek egyébként hallgatóközönsége egész egyszerűen ma már nincs – hallhattuk a képviselőt.

A Közmunkás Szakszervet petícióját a megyei kormányhivatal egyik munkatársa vette át a demonstrálóktól. Szombaton délután tizenhárom megyeszékhelyen tartottak hasonló megmozdulást.

Exit mobile version