M0-s útdíj: az Autóklub is elmondta, hogy a matricák ára emelkedni fog

M0-s útdíj: az Autóklub is elmondta, hogy a matricák ára emelkedni fog

 

A Magyar Autóklub alapvetően két dolgot kifogásolt a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal folytatott pénteki tárgyalásokon, azt, hogy a döntés előtt nem egyeztettek az érdekvédelmi szervezettel, illetve azt, hogy nem mutattak be a hatástanulmányt – mondta Kovács Kázmér ügyvéd, az autóklub jogi és érdekvédelmi bizottságának elnöke az MTI-nek. 

A Magyar Autóklub úgy véli, hogy lehetnek olyan autósok, akik a tervezett megyei matricával jobban járnak, de a fővárosiak és az agglomerációban lakók – akik eddig ingyen használhatták az M0 autópályát – biztosan rosszabbul járnak. Emellett gond lehet az M0 fizetős és nem fizetős szakaszainak a megkülönböztetésével is, és azzal is, ha a Megyeri híd nem lesz fizetős, viszont az oda vezető út igen. A tárgyalások szombaton folytatódnak a minisztériummal – erősítette meg Kovács Kázmér. 

Az NFM pénteki közleményében azt írta, hogy az útdíjrendszerrel kapcsolatos döntés előkészítése során egyeztettek az érintett szakmai szervezetek képviselőivel a várható változásokról, azok céljáról, indokairól. Pénteken a Magyar Autóklubbal tisztázták a sajtóban megjelent félreértéseket, és szombaton folytatják az egyeztetést.

Be the first to comment on "M0-s útdíj: az Autóklub is elmondta, hogy a matricák ára emelkedni fog"

Leave a comment