Megyei autópálya matrica ára 2015-től: napi 20 forint lesz a megyei autópálya matrica

Megyei autópálya matrica ára 2015-től: napi 20 forint lesz a megyei autópálya matrica

 

Az NFM szerint a Budapest környéki agglomerációban élőknek az új matricatípus különösen előnyös lesz.

A szakmai szervezetek nyitottak voltak az útdíjjal kapcsolatos párbeszédre a fejlesztési tárcával folytatott szombati egyeztetésen, több kérdést, véleményt is megfogalmaztak, amelyeket a tárca feldolgoz – mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára az egyeztetést követően újságíróknak.

Alapvetően mindenki ismerte és megértette a kormány szándékát, hogy a magyar közlekedők helyzetén javítson – jelentette ki.

Az NFM tájékoztatása szerint a találkozón hét szervezet képviseltette magát.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a megyei matrica bevezetése a közlekedők terheinek könnyítését, illetve azt a célt szolgálja, hogy az országban mindenki azonos terheket vállaljon. Hozzátette, hogy az új rendszer bevezetésével több százezer ember járhat jól, mivel nem kell az egész ország területére érvényes éves matricát megvásárolnia, ha arra nincs szüksége.

Említést tett arról is, hogy az egyeztetésen több kérdés, észrevétel is felvetődött, példaként említette, hogy egyes szakmai szervezetek szerint az M0-ás díjasításával érdemes lett volna megvárni az autópálya teljes kiépítését.

Az államtitkár azt is hangsúlyozta, hogy azonos közlekedési feltételek mellett a díjnak is azonosnak kell lennie, de hogy a változásnak milyen hatása lesz, az szavai szerint később, egy év múlva derül majd ki.

Az NFM államtitkár megerősítette, hogy a kormány még tárgyal az útdíjról.

A díjfizetéssel kapcsolatos kérdésre az államtitkár elmondta, hogy a meglévő rendszereket fejlesztik tovább, türelmi időt adnak a rendelet.

Az NFM közleménye szerint a Budapest környéki agglomerációban élők számára az új matricatípus különösen előnyös, egy részüket rá is szoktathatja az autópálya-használatra, hiszen az eddiginél lényegesen olcsóbban vehetik igénybe a gyorsforgalmi utakat egész Pest megyében. Az évi 5 ezer forintért vásárolható megyei autópálya matrica egy hónapra eső díja alig több mint 400 forint, munkanaponként 20 forint – jegyzi meg az NFM.

Tárnok polgármestere, Szolnoki Gábor (Fidesz-KDNP) az MTI-nek ezt írta: Tárnokról eddig csak díjköteles szakaszokon lehetett eljutni az M7 autópálya fővárosba, Érdre vagy Székesfehérvárra tartó, jelenleg még díjmentes részeire. A nagyközségben élőknek ezért mostanáig a közel 43 ezer forintos országos éves matricát kellett megváltaniuk a sztrádahasználatért.

Az újonnan bevezetendő éves megyei matricákkal ez a költség drasztikusan csökken; a tárnokiak januártól mindössze 5-10 ezer forintért autópályán juthatnak el kiemelt úti céljaikra.

Érd megközelítése ezzel gyorsabbá és biztonságosabbá válik: míg az autópálya elkerülésével 15 perc alatt érhető el a kistérségi központ, az M7-esen ez az út három perc alatt megtehető. Tárnok Önkormányzata ezért egyetért az útdíjrendszer változtatásával, és támogatja a tárnokiak számára is olcsóbb megyei matricák bevezetését – közölte Szolnoki.

A minisztérium hétfőn az önkormányzati vezetőknek mutatja be az útdíjrendszer változását.

A szombati egyeztetésre a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége, a Magyar Autós Szakmai Szövetség, az Autós Nagykoalíció, a Magyar Autóklub, a Szakoktatók Országos Érdekképviseleti Egyesülete, a Kulturált Közlekedésért Alapítvány, a Járművezető-Szakoktatók és Képzőszervek Országos Egyesülete, a Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórum alapító tagja, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete kapott meghívást.

Be the first to comment on "Megyei autópálya matrica ára 2015-től: napi 20 forint lesz a megyei autópálya matrica"

Leave a comment