Hírközpont – hírek

Minimális építőipari rezsióradíj 2016 – a minimális építőipari rezsióradíj 2016. évi mértékéről

Minimális építőipari rezsióradíj 2016 – a minimális építőipari rezsióradíj 2016. évi mértékéről

 

Kihirdették 2015/2016-os minimális építőipari rezsióradíjat, amely 2490 forint. Az új díjat a jövő évi minimális rezsióradíj kihirdetéséig kell alkalmazni.

+68 forint de 2016-tól tovább emelkedhet majd

A legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent összeg 2,8 százalékkal – 68 forinttal – több a 2014-es minimális építőipar rezsióradíjnál, amelyet tavaly áprilisban hirdetett ki a belügyminiszter. Azóta az építőiparért felelős miniszter a Miniszterelnökséget vezető miniszter lett, így az ő feladata – az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság ajánlása alapján – évente kihirdetni a minimális rezsióradíjat.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a szakmai szervezet február elején ugyanezt az összeget fogadta el, viszont az egyeztetések elhúzódtak. Egyebek mellett problémaként merült fel az is, hogy a minimális rezsióradíjhoz szükséges-e az uniós jóváhagyás. Végül nemleges válasz született.

Az elnök kitért arra is, hogy az új közbeszerzési törvény végrehajtási rendeletének tervezete bevezeti a kockázatos ár fogalmát, ennek meghatározásában a hivatalos minimális rezsióradíjat veszik figyelembe.

Aránytalanul olcsó, ha

A kormány 2013. április 9-én hirdette ki, az építőipari lánctartozás megakadályozását segítő intézkedésekről szóló rendeletét. Ebben szerepel az, hogy a közbeszerzési eljárások során vizsgálni kell az aránytalanul alacsony árat, amelynek része a minimális rezsióradíjnak való megfelelés vizsgálata is.

A rendelet szerint aránytalanul alacsony árajánlatnak minősül, ha az ajánlattevő által alkalmazott rezsióradíj alacsonyabb a miniszteri rendeletben megállapítottnál.

A megemelt rezsióradíj legnagyobb tétele a havi 122 ezer forintos alapbérre jutó 701 forintos díj. Ez 23 forinttal több a múlt évinél. Az ügyvitel és a munkahelyi irányítás költsége 460 forintról 465 forintra, a 27 százalékos szociális hozzájárulási adó 211 forintról 219 forintra emelkedett, míg a csoportos személyszállítás költsége 145 forint maradt, a teljes rezsióradíjban.

Korábbi években :

a minimális építőipari rezsióradíj 2015/2016. évi mértékéről

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (2) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § u) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § Az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság ajánlása alapján az építőipari rezsióradíj 2016. évre meghatározott, általános forgalmi adó nélküli legkisebb mértéke 2422 forint/óra.

2. § A minimális építőipari rezsióradíj egyes költségnemeire vonatkozó értékeket az 1. melléklet tartalmazza.

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

4. §1

1. melléklet a 30/2015. (IV. 10.) BM rendelethez

A minimális építőipari rezsióradíj költségnemei és értékek

  A B

1.

Megnevezés

A vállalkozások 2013. évi tényadataiból
egy munkaórára számított érték, Ft/óra

2. Alapbér [havi 118 000 Ft alapbérrel (garantált bérminimum) és 174 munkaórával számolva] 678

3. Pótlékok, kiegészítő fizetés 105

4. Foglalkoztatói járulékok:
– Szociális hozzájárulási adó 27%
– Szakképzési hozzájárulás 1,5%
211
12

5. Szállásköltség 9

6. Csoportos személyszállítás 145

7. Védőruha, védőfelszerelés 15

8. Munkahelyi szociális szolgáltatás 52

9. Munkaegészségügyi szolgáltatás 70

10. Munkavédelmi költség 18

11. Ügyvitel, munkahelyi irányítás költsége 460

12. Rezsianyag, munkahelyi energia költség 42

13. Felvonulás, munkahelyi berendezkedés, ideiglenes létesítmények
költsége
3

14. Értékcsökkenési leírás 60

15. Nyomtatvány, írószer 3

16. Postaköltség 2

17. Telefonköltség 2

18. Bankköltség 7

19. Egyéb szolgáltatás:
– minőségbiztosítás, környezetvédelem
2

20. Kötelező adók, járulékok:
– iparűzési adó 2%
– innovációs járulék 0,3%
80
2

21. Biztosítások 5

22. 2-21. Összesen 1983

23. Produktivitási érték (ledolgozott napok alapján) 86,78%

24. Improduktív órák költsége
(22. sor x 1,00 – 0,8678 = 0,1322)
262

25. Veszteségidő aránya 6,50%

26. Veszteségidő költsége
(22. sor x 0,065)
129

27. Elvárt eredmény 2,00%

28. Elvárt eredmény értéke
(22+24+26. sor összesen x 0,02)
48

29. 22-24-26-28. Mindösszesen 2422
Exit mobile version