SZÉP Kártya Elfogadóhelyek Listája 2016

Bevezetése óta folyamatosan növekedett a beváltott SZÉP-kártyák értéke a szálláshelyeken, most júliusban viszont már nem sikerült túlszárnyalni a tavalyi forgalmat.

 SZÉP Kártya Elfogadóhelyek

Mintegy két és fél éves emelkedő trend után júliusban megtört a SZÉP-kártya töretlennek hitt lendülete. Ugyan a belföldi vendégéjszakák száma 5,5 százalékkal nőtt, a plasztikkal ennek ellenére ha csak néhány millió forinttal is, de kevesebbet költöttek (2,7 milliárd forintot) a kereskedelmi szálláshelyeken, mint 2013 júliusában. Ráadásul azóta a felhasználók és a kártyát elfogadó hotelek száma is növekedett. Semmi nem utalt a visszaesésre, hiszen júniusban 10 százalékos, májusban pedig 54 százalékos növekedést lehetett kiolvasni a KSH adataiból. Tavaly még könnyű volt felülmúlni a 2012-es havi adatokat, tavalyelőtt ugyanis még párhuzamosan létezett egymás mellett az üdülési csekk és a kártya. Idén eddig a 2013-as számok túlszárnyalásával sem volt probléma, most viszont már kérdéses lehet, hogy csak egyszeri kisiklás történt vagy az augusztusi adatok is csökkenést mutatnak majd. A léc viszonylag magasan van, hiszen 2013 augusztusában a belföldi vendégek 3,1 milliárd forint értékben fizettek ezzel a fizetőeszközzel a szálláshelyeken.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint ugyan a kártyarendszer nyáron is bizonyít, de azért nem véletlen, hogy ezúttal inkább a január és július közötti költéseket hasonlították össze a tavalyi adatokkal: az első hét hónapban a kereskedelmi szálláshelyek 9,26 milliárd forint értékben fogadtak el SZÉP-kártyát, ami közel 19 százalékos növekedés jelent. A tárca úgy látja, hogy továbbra is kitart az a tendencia, hogy a magas bázisnak számító 2013-as év adatait hónapról hónapra múlják felül az idei adatok. Eddig nem fukarkodtak a fizetőeszközt dicsérő jelzőkkel, szinte minden fórumon elismételték, hogy a belföldi forgalom növekedésének motorja a töretlen népszerűségű SZÉP-kártya. Ugyancsak a kártya pozitív hatásának tulajdonítható szerintük, hogy az év első felében minden hazai turisztikai régió forgalma nőtt.

 

A turizmus szereplői is pozitív hangvételben szoktak nyilatkozni a témában, például Máthé Kinga, a Magyar Turizmus Zrt. belföldi igazgatója nemrég arról szólt, hogy a hazai turizmus bevételének egynegyede a plasztikkal keletkezik. Ez soknak tűnhet, de a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének a 2007-2012-es időszakot értékelő dokumentumából kiderül: 2010-ben a kereskedelmi szálláshelyeken felhasznált üdülési csekkek volumene 28,9 milliárd, 2011-ben pedig 21,9 milliárd forint volt. „Ezek az összegek 2010-ben a belföldi szállásdíj bevétel 58 százalékát, 2011-ben 44,5 százalékát tették ki. Ez jól bizonyítja a kereskedelmi szálláshelyek iránti hazai kereslet alakításában a jól kiválasztott és alkalmazott állami eszközök jelentőségét” – írták. Ugyanakkor az MSZÉSZ is úgy látja, hogy a kártya a csekknél korszerűbb, a szállodák számára kedvezőbb fizetési eszköz. Legutóbbi trend riportjukból is az derül ki, hogy idén júniusban, a hazai szállodákban a vendégek összesen 1,1 milliárd forintban értékben fizettek vele, ami 10,7 százalékos növekedés.

Rossz volt az idő júliusban

Az OTP SZÉP-kártya birtokosai 2014 nyarán, tehát június, július és augusztus során összesen több mint 20 milliárd forint értékben használták fel a kártyájukra kapott juttatásokat – tudatta a Világgazdasággal az OTP Pénztárszolgáltató. Vagyis az egy napra eső költések összege megközelítette a 220 millió forintot. Tavaly nyáron valamivel több mint 19,5 milliárd forint áramlott a gazdaságba az OTP SZÉP-kártyákról. Az egyes hónapokra eső felhasználások összegét jelentősen befolyásolta az időjárás is, így idén a kiemelkedőbb június és augusztus kiegyensúlyozta a valamivel kisebb költést hozó júliust.

Szerző: vg.hu

Be the first to comment on "SZÉP Kártya Elfogadóhelyek Listája 2016"

Leave a comment