Nem zárták el a gázcsapot: A Gazprom tagad

A Gazprom orosz gázipari vállalat azt állította szerdán, hogy nem csökkentette lengyel gázexportját, az energiahordozó mennyisége az előző napokhoz hasonlóan a hét elején is 23 millió köbméter volt.

 


A Gazprom névtelenül nyilatkozó szóvivője újságíróknak mindazonáltal elismerte, hogy a lengyel megrendeléseknél kevesebb gázt szállítottak, amit gyakorlatilag azzal indokolt, hogy fel kell tölteni az orosz gáztározókat.

A lengyel állami olaj- és gázkonszern (PGNiG) korábban bejelentette, hogy a Fehéroroszországon és az Ukrajnán át szállított földgáz mennyisége is csökkent, szerződéses kötelezettségeihez képest hétfőn 20, kedden pedig 24 százalékkal szállított kevesebbet a Gazprom.

A szlovák gazdasági minisztérium közlése szerint az SPP szlovák gázipari vállalat szintén kisebb csökkenést tapasztalt az orosz gázszállításban, de annak mértéke a normális ingadozás keretein belül volt. Az E.ON német energiaipari konszern ugyancsak azt közölte, hogy kissé kevesebb földgáz érkezett Oroszországból, de „ez nem ijesztő, mert a tározókapacitások megfelelőek és nagy mennyiségű gázt halmoztak fel”. Ausztria, Csehország és Bulgária normális ügymenetről számolt be.

„Nem igazak azok a hírügynökségi jelentések, miszerint a Gazprom csökkentett a gázszállítást a PGNiG lengyel vállalat részére. Lengyelország jelenleg pontosan ugyanannyi gázt kap, mint az előző napokban, 23 millió köbmétert naponta” – mondta a Gazprom képviselője.

Arra a kérdésre azonban, hogy a Gaprom miért nem tett eleget a lengyel megrendeléseknek, úgy fogalmazott: a gázt minden irányban annak figyelembe vételével szállítják, hogy mekkora mennyiség áll rendelkezésre exportra és az oroszországi tározók feltöltésére.

Szeptember eleje óta a Gazprom naponta átlagosan mintegy 930 millió köbméter gázt termel ki, ami 230 millió köbméterrel kevesebb a tavalyi év azonos időszakához képest. A gáztározók feltöltése viszont gyorsabban halad, 17 százalékkal tempósabban, mint tavaly.

Eközben a lengyel gázvezeték-hálózatot üzemeltető Gaz-System SA megerősítette, hogy leállították az Ukrajnába irányuló reverz szállításokat. Malgorzata Polkowska, a Gaz-System szóvivője közölte, hogy technikai okok miatt néhány napra felfüggesztik a gáznak az eredeti áramlási irány megfordításával való szállítását Ukrajnába.

Ihor Prokopiv, az Ukrtransgaz ukrán állami gázforgalmazó cég vezérigagatója szerint a napi mintegy négymilliós köbméteres reverz szállítást a lengyel fél az orosz gázszállítások csökkenése miatt szüntette be.

Több európai ország attól tart, hogy Oroszország ütőkártyaként fogja használni a gázszállításokat a közte és a Nyugat között az ukrán válság miatt kialakult vitában, amelyben Lengyelország Oroszország egyik legkeményebb és legszigorúbb ellenfele.

Forrás: MTI

Be the first to comment on "Nem zárták el a gázcsapot: A Gazprom tagad"

Leave a comment